DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjean autót tört, Vettel forgott, Hamilton tempót diktált délután

Az első edzés az austini F1-es hétvégén a Ferrariról és a Red Bullról szólt, de látszott, a Mercedes sok minden mással is foglalkozott a teljesítményen kívül. Jöhetett a második gyakorlás, ahol reálisabb képet várhattunk az erőviszonyokról.

Az amerikai F1-es hétvége első edzése szokatlan hidegben kezdődött, az első 90 perc gyakorláson végül a Red Bull bizonyult a leggyorsabbnak. Akkor ráadásul nem csak Verstappen volt ott az élen, aki egyébként első lett, hanem Alex Albon is, akivel szendvicsbe fogták Sebastian Vettel Ferrariját. Az élmezőny versenyzői közül Charles Leclerc kisebb motorhibával kezdett, emiatt nem is szerepelt igazán jól a maga hetedik helyével, de nála is gyengébb volt a két Mercedes: Lewis Hamilton csak nyolcadik, míg Valtteri Bottas csak tizenhetedik lett, igaz, ők már a legelején egy-egy szenzorráccsal jöttek ki a pályára, valamint tesztelték a Pirelli jövő évi gumijait is.

A második gyakorláson, néhány órával később Robert Kubica és Alex Albon gurultak ki először a pályára, ezúttal egyébként a lengyel volt az, aki 2020-as gumikat kapott autójára. Az első 10 perc végén, amikor a versenyzők rengeteg köridőt pakoltak ki a pályára, Charles Leclerc nevét találtuk legelöl 1:34.742-vel, őt ekkor Albon, Grosjean, Raikkönen, Kvjat és Norris követte. Romain Grosjean tehát az FP1-hez hasonlóan erősen nyitott, azonban nagyon gyorsan más irányt vett számára a második szabadedzés, amikor néhány másodpercre rá összetörte autója első szárnyát, valamint megzúzta a felfüggesztést is egy hiba után.

rogroaustin



Grosjean balesete után még a piros zászló is előkerült néhány percre, majd folytatódhatott a gyakorlás: Leclerc menekült előre egyre jobb és jobb köridőkkel, 30 perc után Hamilton, Verstappen, Bottas és Albon álltak mögötte. Az edzés feléhez közeledve felkerültek az autókra a lágy gumik is. Az első ilyen kör Kevin Magnussen nevéhez fűződött, később azonban jött Bottas és Vettel is hasonló felállásban. A német volt az első, aki 1:33-mal kezdődő időt tudott felmutatni, 1:33.890-nel a német át is vette a vezetést. Vettelt aztán az utolsó fél órához érkezve megelőzte egyrészt Lewis Hamilton (1:33.232) és a csapattárs Charles Leclerc (1:33.533) is, de még Verstappen is elé fért, aki egyébként mindössze néhány ezredre volt Leclerc-től.

A második szabadedzésen is folytatódott Pierre Gasly remek teljesítménye, a Toro Rosso franciája azok után, hogy az első gyakorlást az előkelő negyedik helyen zárta, 60 perc után az FP2-n is hetedik volt, Bottas és Albon mögött, utóbbitól alig elmaradva. Ezúttal is ott volt a top 10-ben a pályát nagyon érző Lance Stroll, viszont ezen a gyakorláson már Daniel Ricciardo sem volt képes erős teljesítményre a Renault-val, és csatlakozott a csapattárs Nico Hülkenberghez a top 10-en kívül. Miután mindenki megfutotta a maga kvalifikációs körét, egész nagy különbségek alakultak ki az élmezőnyben, Albon hátránya a hatodik helyen már több mint egy másodperc volt az élen álló Hamiltonhoz képest.

Az utolsó fél órában a versenyzők leginkább a hosszú etapokkal foglalkoztak, Lewis Hamilton például hat másodpercet is lassult a leggyorsabb köreihez képest. Az utolsó negyed órában még Sebastian Vettel megforgása borzolta némileg a kedélyeket, de az addig kialakult sorrend érdemben már nem változott: Hamiltont három tizedes, nagynak mondható lemaradással követte Leclerc és Verstappen, Vettel lemaradása majdnem 7, Bottasé pedig több mint nyolc tized volt. Albon az FP1-hez képest némileg visszaesett a hatodik helyen több mint egy másodperc hátrányban, mögötte a top 10-be Gasly, Sainz, Stroll és Giovinazzi fértek még be.

A második edzés pontos végeredménye:

AUSFP2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: