Alpine
Ricciardo valós opció volt az Alpine-nál
Az enstone-i csapat fontolóra vette, hogy az ausztrál pilótát ülteti Fernando Alonso helyére, azonban végül Pierre Gaslyra esett a választás. A franciának viszont tanulnia kell Ricciardo példájából.
részletekDe Vries: Minden lehetőségemet kihasználtam
Jövőre az AlphaTauri csapatánál megkapja azt a lehetőséget Nyck de Vries, amire már régóta várt. A holland már többször megmutatta, mire képes, sokáig azonban így is voltak kétségei.
részletekAlonso elégedetlen az Alpine stratégiájával
A kétszeres világbajnok ugyan pontszerző helyen futott be a Japán Nagydíjon, csapata stratégiájától azonban finoman szólva sem volt elragadtatva, amit szóvá is tett a rádióban a leintést követően.
részletekOcon a Mercedeseket is maga mögött tartaná
A szingapúri kettős kiesés után ismét erősnek tűnik az Alpine Suzukában, az ötödik helyre kvalifikáló francia komoly célt tűzött ki maguk elé. Alonso kaotikus versenyben reménykedik.
részletekGasly látja a potenciált az Alpine-ban a céljaihoz
Kilencéves fejezetet zár le a Red Bull-lal, de az egyszeres F1-es futamgyőztes úgy érzi, megfelelő döntés átigazolni a francia csapathoz – amelynek színeiben megvalósítaná céljait és álmait.
részletekGasly: Közös célokért küzdünk Estebannal
A távozó francia elárulta, hogy nagyon fog neki hiányozni Yuki Tsunoda, új csapattársával, Esteban Oconnal azonban egy új esélyt kapnak kapcsolatuk rendezésére, amire szerinte képesek is lesznek.
részletekAlpine: Nem lesz dráma Gasly és Ocon között
Nem lesz dráma a két francia csapattárs, Pierre Gasly és Esteban Ocon között – jelentette ki az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a szombati bejelentést követően Suzukában.
részletekBejelentette Gasly érkezését az Alpine
Összerakta a tisztán francia pilótafelállást az Alpine: hivatalossá vált, hogy 2023-tól az AlphaTauritól érkező Pierre Gasly lesz Esteban Ocon csapattársa. A Red Bull kötelékéből szabaduló pilóta több évre kötelezte el magát.
részletekBizakodik az Alpine: Gyorsnak tűnik az autó
Alonso és Ocon is érzi a potenciált az Alpine-ban és tetszik nekik Suzuka, úgyhogy bizakodóak: Q3-as szereplést várnak mindkét autótól, bár Alonso szerint a harmadik szabadedzés kicsit sűrű lesz.
részletekOcon: Alonso nélkül is tudunk fejlődni
Esteban Ocon teljesen biztos abban, hogy az Alpine 2023-ban képes lesz tovább javulni annak ellenére is, hogy Fernando Alonso, az F1 egyik legtapasztaltabb pilótája távozik a csapattól.
részletekHorner nem válaszolt a Gaslyt és De Vriest érintő kérdésekre
Annak ellenére, hogy sajtóértesülések szerint Gasly az Alpine-nál, De Vries pedig az AlphaTaurinál fog kikötni, a Red Bull csapatfőnöke nem volt hajlandó említést tenni a fennálló helyzetről.
részletekAlonso: A megbízhatóság a gyenge pontunk idén
A kétszeres világbajnok szerint a szingapúri motorhiba következtében egy újabb erőforrásra lehet szüksége a hátralévő versenyeken. A spanyol amondó, a küzdelem a McLarennel a végsőkig kiélezett lesz.
részletek