DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ocon szerint jó érzés legyőzni Alonsót

A francia F1-es pilóta több pontot gyűjtött házon belül, mint Alonso, ez pedig elégedettséggel tölti el. Szerinte neki is voltak gondjai.

Elégedett Fernando Alonso legyőzésével Esteban Ocon: a francia pilóta szerint remek érzés az, hogy házon belül ő végzett előrébb az Alpine-nál- A páros két szezont töltött együtt Enstone-ban, 2021-ben kicsivel Alonso szerzett több pontot, 2022-ben viszont Ocon nyert 92-81-re, így összességében 166-162-es előnnyel zárta ezt a két idényt.

Ezzel Ocon lett az első pilóta Lewis Hamilton és 2007 óta, aki nem kapott ki Alonsótól csapaton belül.

„Ez jó érzés. Ő egy nagyon-nagyon gyors pilóta, emelnem kellett a teljesítményem szintjén, amennyit csak tudtam. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy előtte végeztem idén” – idézi Ocon szavait a Motorsport.

f1-ocon-alonso-alpine_1



A francia szerint ő karrierje eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta és az Alpine is jóval stabilabbnak bizonyult, mint eddig, csak egy-egy kiugró eredmény hiányzott ahhoz, hogy mindent elérjenek azok közül, amit akartak.

Alonso ugyan sokszor panaszkodott a technikai hibákra és arra, hogy mindig csak őt érték el ezek, Ocont pedig nem, de a francia szerint neki is megvoltak a maga problémái, ő nem lát ebben különbséget közöttük. Ami pedig a saját szezonját illeti: 

„Ha megnézzük Fernando karrierjét, az egyetlen csapattársa, aki tartotta a szintjét, az Lewis (Hamilton) volt. Az összes többi pilóta közül senki sem végzett olyan jó munkát, mint én.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: