Allison
Péntekre tartogatja gyorsköreit a Mercedes
Könnyen lehet, hogy az erős köridők tekintetében eddig titkolózó címvédő csapat az előszezoni tesztelés utolsó napján fogja csak igazán megmutatni a lapjait. Csütörtökön a gumikezelésben tettek nagy javulást.
részletekA Mercedes gondja ugyanaz, mint a Red Bullé
Versenyszimulációt hajtott végre a szerdai tesztnapon a világbajnoki címvédő istálló. Bár tempóban egyértelmű előrelépést éreznek, a Pirellikkel ugyanaz a gond jött elő, mint a riválisnál.
részletekA Mercedes megoldotta gumikezelési problémáit
James Allison technikai igazgató szerint a téli szünetben megoldották azt a problémát, ami a korábbi években a legnagyobb fejtörést okozta számukra: idén már nem lesznek gondjaik a Pirelli abroncsainak kezelésével.
részletekEzeket érdemes tudni az új Mercedesről
James Allisonék elmagyarázták, hogy miben más az idei autó a tavalyinál, hogy mire figyeltek és hogy min próbáltak meg javítani - azt is elárulták, hogy már több mint egy éve dolgoztak ezen.
részletekAllison: Régen csak rosszat gondoltam Hamiltonról
A Mercedes technikai igazgatója nem hitte sem őszinte, sem egyenes embernek Lewis Hamiltont egészen addig, amíg meg nem ismerte. Amióta azonban szorosan együtt dolgoznak, megváltozott a véleménye.
részletekKeserédesen ünnepli Hamiltont a Mercedes
Az F1 három legnagyobb bajnokának egyikévé vált Lewis Hamilton, mondta Toto Wolff csapatfőnök, aki mégsem örül maradéktalanul: az istállónak nagyon rossz versenye volt, a konstruktőri cím pedig még mindig nem dőlt el.
részletekMég a Mercedesnek is fejtörést okoz Mexikó
Még a címvédő F1-es alakulatot is kihívások elé állítja a közép-amerikai helyszín, pénteken Hamilton és Bottas autója is túlmelegedéssel küzdött. Vissza kellett venni az erőforrások teljesítményéből.
részletekAllison: Hamilton olyan, mint egy gép
A Mercedes technikai igazgatója az istálló és elsőszámú pilótája munkájára is rettentő büszke. A Ferrari idén nagyon erős, ám Lewis Hamilton elképesztő teljesítményével nem vehetik fel a versenyt.
részletekA Mercedes a bokszban, a Ferrari a rajtokban jobb
James Allison beszélt arról, hogy miben jobb egyik és miben a másik vb-esélyes F1-es istálló - szerinte a különbségek borzasztóan kicsik minden téren, ettől ennyire kiegyenlített a szezon.
részletekMercedes: Túl sokat kértünk Bottastól
Az F1-es Magyar Nagydíjon Bottas második helye sokáig érinthetetlennek tűnt, ám a finn többszörösen szerencsétlenül járva végül ötödik lett. A Mercedes utólag elvitte helyette a balhét.
részletekWolff: Ez most a pilótáinkon múlt
A Mercedesnél úgy látják, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kiváló teljesítménye miatt bérelték ki az első sort a Magyar Nagydíj rajtrácsán, ez nem az autón múlt.
részletekA Ferrarinál kiverte a biztosítékot a Mercedes
Az olaszok csapafőnöke keményen visszaszólt James Allison feltételezéseire az első körös balesetről. Szerinte ő egy senki ahhoz, hogy Kimi Raikkönen tetteit megítélje és szégyellje magát.
részletek