DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ezzel magyarázza a Mercedes-előnyt a technikai igazgató

A német márka fölénye már rég nem kiemelkedő, mégis folyamatosan megnyerik a bajnoki címeket. Idén egy olyan gyengeség is eltűnt, amely 2017-ben még sokszor hátráltatta őket.

A turbóéra első éveiben a Mercedes még minden területen a konkurencia előtt járt, 2017 óta azonban nincs szó arról, hogy letarolnák a Formula-1-et: a Ferrari és a Red Bull is épített autókat, melyek hozták a Mercedes szintjét vagy egyenesen gyorsabbak voltak, a világbajnoki címet azonban mégis a németek nyerik minden idényben. James Allison, az istálló technikai igazgatója kiemelte azt a tényezőt, amelyben az alakulat a többiek előtt jár: a Pirelli-abroncsok összetett működésének értelmezése.

„A legfontosabb dolog manapság, hogy a legtöbbet hozzuk ki az abroncsokból, tekintet nélkül arra, melyik szezonról beszélünk. Szerencsések vagyunk, mert kiváló mérnökök dolgoznak csapatunknál, a vezetési dinamika csoportjában. Ők rendelkeznek a szükséges tudással és értelmezési képességgel” – mondta az Auto Motor und Sportnak Allison.



Elsősorban 2017-ből emlékezhetünk olyan versenyekre, melyeken a Mercedes bizonyos jellegű pályákon szenvedett az abroncsokkal. Ezek az anomáliák mára teljesen eltűntek:

„A legnagyobb előny, amelyet ez a csapat az elmúlt két-három évben szerzett, az, hogy az autó fejlesztése a jobb gumikezelést szolgálta. Az autónk mindig is gyors volt, de már jobban dolgozik az abroncsokkal, mint a múltban. Ennélfogva már nem tapasztalható az a jojó-effektus, hogy kifejezetten jó versenyeket gyenge futamok követnek. Idén nem voltak igazi hullámvölgyeink.”

„A többi csapat is dolgozik ezen, de a jelenlegi állás alapján azt mondanám, a mi csapatunknak van a legjobb esélye arra, hogy az autó abroncsait a működési tartományba hozza és ott is maradjon a hétvége további részére. Ez igazi fegyverünkké vált” – beszélt arról Allison, hogy ezen a téren a Mercedes mások előtt tart.

„Az idei abroncsok sem különböztek annyiban a tavalyiaktól” – beszélt a technikai igazgató a gumikat érintő kisebb módosításról. A futófelület vastagsága 0,4 milliméterrel csökkent, ami egyes vélemények szerint kifejezetten a Mercedesnek kedvezett. „Ezek nem szemcsésednek olyan gyorsan, ami tény. Nem tudom, a többiek mit kezdtek vele, csak arról tudok beszélni, mi szerencsések vagyunk, hogy számos kompetens szakember van a csapatban. Fontos volt, hogy megértsük az abroncsokat és hogy az autó erői miként hatnak rájuk, így az aerodinamika és mechanika együttműködhessen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: