DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Mercedes tudja, hogy hol kell fejlesztenie

A világbajnok istállónál tudják, hogy szerencséjük volt Bahreinben, de egyúttal arra is rájöttek, hogy milyen irányba kell elvinniük az autó fejlesztését - James Allison még Melbourne-ról is beszélt.

James Allison, a Mercedes Formula-1-es csapatának technikai igazgatója szerint a világbajnok istálló a Bahreini Nagydíj után világosan látja, hogy mit és milyen irányban kell feljesztenie az autón - annak ellenére, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas végül kettős győzelmet aratott, ezt a hétvégén maximálisan a Ferrari uralta, úgyhogy nekik javulniuk kell.

"Óriási eredmény és nagy megkönnyebbülés, hogy egy olyan hétvégén ilyen sok pontot tudtunk szerezni, ahol nem voltunk versenyképesek. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy hol kell fejlődnünk, hogy milyen irányba kell fejlesztenünk, úgyhogy nem lesznek ugyanazok a problémáink, mint Bahreinben voltak" - magyarázta a csapat által közzétett videóban Allison.

44



"És természetesen a célunk az egész szezonra vonatkozóan az, hogy olyan teljesítményt hozzunk ki az autóból, hogy amikor esetleg megbotlunk, akkor is mi legyünk elöl. Persze minden csapat célja ez, de ez az, amit határozottan meg akarunk csinálni és ebben voltunk elég jók az utóbbi években" - tette hozzá a szakember.

És hogy miért kerültek hirtelen ekkora hátrányba a melbourne-i előny után? "Nagyon más karakterisztikájú pálya volt ez a kettő. Bahreinben az autónk hátulja elég idegesen viselkedett, rosszul kezelte a gumikat, túlmelegedtek a hátsó abroncsok. Ezzel elvesztettünk egy tizedet itt, kettőt ott, miközben a Ferrari rátalált arra, amire két héttel korábban mi" - magyarázta Allison.

Azt is hozzátette, hogy az ausztráliai forma még számukra is meglepetés volt. "Végtelenül erősek voltunk ott és úgy tűnt, hogy minden a mi szájízünk szerint alakul. Sokkal keményebb hétvégére számítottunk Ausztráliában, mert a téli tesztek alapján azt vártuk, hogy üldözni fogjuk a Ferrarit. Ehelyett azzal szembesültünk, hogy szárnyalunk mindenhol, a szabadedzésen, az időmérőn és a versenyen is és nagyon könnyedén hoztuk az eredményt."

"Ebben a sportban azonban nagyon nehéz mindent összerakni és a kulcs az, hogy amikor nehéz hétvégénk van, akkor sem szabad feladni, hajtani kell és a lehető legtöbbet kihozni belőle" - mondta Bahreinre visszatérve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: