DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Péntekre tartogatja gyorsköreit a Mercedes

Könnyen lehet, hogy az erős köridők tekintetében eddig titkolózó címvédő csapat az előszezoni tesztelés utolsó napján fogja csak igazán megmutatni a lapjait. Csütörtökön a gumikezelésben tettek nagy javulást.

Az eddigi hét tesztnapon többnyire hiába kerestük Lewis Hamilton és Valtteri Bottas nevét a megszokott helyükön, vagyis az eredménylisták elején, hiszen a Mercedes-pilóták egyáltalán nem a látványos köreikkel hívták fel magukra a figyelmet. Nem nevezhető ez újdonságnak, már évek óta bevett szokás a brackley-ieknél, hogy talán mindenki másnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a hosszú etapokra és a versenyszimulációkra. Szerdán 176, csütörtökön 182 kört halmozott fel együttesen a két pilóta, aminél feljebb nem nagyon lehet menni egy nyolcórás tesztnapon – a versenyzők túlterhelésének elkerülése érdekében vezették be azt a rendszert is, hogy a nap felénél a finn és a brit egymást váltják a volánnál. Ennek is köszönhetően a csapat elsőként az 1000 megtett kört is átlépte a teszten.

hamilton



„Jó napunk volt sok megtett kilométerrel, ami nagyszerű hír számunkra. Tényleg ez volt az egyik legtermékenyebb napunk, rengeteg ismerettel gazdagodtunk” – foglalta össze a csütörtököt a lelkes Hamilton. „A délelőtt tanult dolgokat délután is alkalmazni tudtuk, így kíváncsi vagyok, mit érzett Valtteri, mindenesetre úgy tűnt, mintha az autó kényelmesebb zónába került volna.”

A munka részleteibe a technikai igazgató, James Allison nyújtott betekintést, rámutatva, hogy az előző nap még egyáltalán nem álltak a helyzet magaslatán gumikezelésben, most viszont már minden adott ahhoz, hogy a zárónapon végre erősebb köridőket is villantsanak – ezt ígérte legalábbis a szakember.

„Tartalmas napot zártunk, a problémamentes versenyszimulációnk során hasznos kutatómunkát végeztünk, és míg az előző napi során nem tudtuk életben tartani a gumikat, addig ma mindhárom etap alatt kiválóan viselkedtek. Már várjuk a holnapot, amikor a keverékek széles skáláját kipróbáljuk, és jobban koncentrálunk majd az egykörös tempóra is” – mondta Allison.

Míg a teszt eddigi legjobb körét az utolsó előtti napon Charles Leclerc állította fel 1:16,231-es idővel, a Mercedes hét nap alatt mutatott legjobbjának Valtteri Bottas 1:17,857-e számít még az előző csütörtökről. Azt pedig bizonyára senki nem gondolja, hogy 1,6 másodperc különbség lenne a két csapat tempója között a Ferrari javára. Talán pénteken közelebb kerülünk a valósághoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: