DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

AFM

A balesettől az óvásig: Ítélkezés az F1-ben

Hogy kerül egy eset a stewardok elé, mennyi idejük van a döntéshozatalra, beszélhetnek-e a pilótákkal és a csapatokkal, mi mindenre terjed ki a hatáskörük, és hogy lehet tiltakozni a döntések ellen?

részletek

AFM március: Kezdődik a szezon!

Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb száma, amelynek nagy része az F1-es szezon felvezetésével foglalkozik - közben pedig teljesen új dizájnt tár az olvasó elé.

részletek

Hamilton hosszú kihagyás után jutott 13-ig

A hétszeres világbajnok került most megjelent magazinunk címlapjára, ezzel pedig már tizenharmadik alkalommal foglalta el az első oldalt - mindez az ő karrierjét is jól dokumentálja.

részletek

Hatalomátvétel: már az új generációé az F1

Max Verstappen vb-címével átvette az uralmat az a korosztály, amely az utóbbi évek során fokozatosan tört magának utat és mára szinte mindenki mást kiszorított a rajtrácsról. Idén pedig ennek folytatására számíthatunk.

részletek

AFM február: Hamilton visszavág?

Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb száma, amelyben a Ferrari helyzetén kívül azzal is foglalkozunk, hogy vajon felveszi-e a harcot Lewis Hamilton a hatalmat átvevő fiatal generációval.

részletek

Podcast: A nagy 2021-es pilótarangsor

Tízes skálán értékeltük a mezőny tagjait egy egész éven át, most eljött a nagy összegzés ideje: sorra vesszük a teljesítményeket a leggyengébbtől a legjobbig, és ismertetjük hallgatóink sorrendjét is.

részletek

AFM december: Így lett világbajnok Verstappen

Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb száma, amelynek fő témáját természetesen a világbajnok-avatás adja. Hogyan és miért ülhetett fel a sportág csúcsára Max Verstappen?

részletek

Podcast: Az utolsó körben dőlt el a gigászok csatája

Ha Hollywoodban írják ezt a forgatókönyvet, azt mondjuk, hogy ilyen nincs. De mint tudjuk, az élet a legnagyobb rendező, mi pedig megpróbáltuk értelmezni a filmet, amit összerakott nekünk Abu Dhabiban.

részletek

Podcast: Alkudozás, elengedés, ütközés

Sosem volt még ennyire nehéz átbeszélni egy hétvége minden jelentős eseményét, mint az első szaúdi futamot követően, ahol elképesztő eseménysor végén született meg a tabella élén a pontegyenlőség.

részletek

Podcast: TOP10 világbajnoki küzdelem

Melyek voltak az elmúlt negyedszázad legemlékezetesebb bajnoki csatái? Erre a kérdésre kerestük a választ legújabb toplistás adásunkban – utazz velünk a múltba, indul a nosztalgiavonat!

részletek

Exkluzív: Mi igaz a „Ross autója” legendából?

A Formula Podcast legutóbbi adásának igazán előkelő vendége volt Ross Brawn személyében. Az F1 ügyvezető igazgatója elárulta nekünk, mekkora szerepe volt a 2022-es autó megtervezésében.

részletek

Podcast: Sztorik a jövőről és a múltból Ross Brawnnal

Az F1 jelenéről, közeli és távoli jövőjéről faggatta a Formula Podcast Ross Brawnt, a sportág ügyvezető igazgatóját, aki beszélt arról a magyar mérnökről is, aki velük együtt dolgozik a csúcskategória izgalmasabbá tételén.

részletek