DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WEC

Jutalomteszt az LMP2 eminenseinek

Hogy népszerűbbé tegyék az LMP2-es kategóriát, a három LMP1-es gyári csapat jutalomtesztet fog kínálni a másodvonal legjobbjainak.

A prototípusok második kategóriája egyre kisebb népszerűségnek örvend a Hosszútávú Világbajnokságon, idén mindössze négy csapat vesz részt állandóan a géposztály versenyein. A WEC vezetői ezért megegyeztek a gyári csapatokkal, hogy a jövőben az LMP2 legjobbjai kipróbálhassák P1-es autóikat – ezzel akarnak érdeklődőket, köztük tehetséges és ambiciózus fiatal versenyzőket csalogatni a második prototípus-kategóriába. A jutalomtesztekre idén még nem kerül sor, a 2015-ös bahreini szezonzáró után tartják meg őket.

A KCMG és G-Drive autói - rajtuk kívül csak egy harmadik csapat, az SMP Racing állandó résztvevője az LMP2 küzdelmeinek


A Toyota motorsport-főnöke, Pascal Vasselon teljes mellszélességgel kiáll az ötlet mellett. „Támogatjuk, mivel már csináltuk hasonlót Mike Conway-vel” – utalt a gyár teszt- és tartalékversenyzőjére, aki tavaly még az LMP2-es G-Drive tagja volt. Idén az austini 6 óráson élesben is bevetették.

Az Audinak hosszabb ideje tart egy hasonló kezdeményezése, egy másfajta bajnokságban. „Olyasmi megoldást szeretnénk, mint amit a Formula-3-ban folytatunk, ahol a legjobb Volkswagen-motoros versenyzők tesztelhetik a DTM-es autónkat” – mondta a németek motorsport-főnöke, Wolfgang Ullrich. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: