DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Sebastien Loeb visszatér a WRC-be?

Több külföldi forrás is arról számolt be, hogy a kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb rajthoz állhat a 2015-ös szezon nyitányán, a Monte-Carlo Ralin.



Pár napja még csak arról lehetett olvasni, hogy Loeb raliversenyen indul újra: két héttel a WTCC-szezon zárása után a Rallye du Var elnevezésű megmérettetésen vesz részt, a navigátori ülésben feleségével, Severine Loebbel. A kilencszeres vb-első kiemelte, a cél a szórakozás lesz, a külföldi sajtó szerint azonban sokatmondó, hogy ezt a versenyt zömében a Monte-Carlo Rali pályáin rendezik meg, a páros pedig a Citroen DS3 WRC-vel száll harcba.

Az auto123.com több német publikációra hivatkozva számolt be a legfrissebb pletykáról, miszerint Loeb részt vesz a 2015-ös szezon nyitányán, a Monte-Carlo Ralin – amelyet korábban hét alkalommal megnyert. A források szerint Loeb és Citroen vezetői előrehaladott tárgyalásban állnak egymással a részleteket illetően.

Loeb utoljára 2013-ban vett részt WRC-versenyeken, de akkor már csak négy ralin indult el, köztük a monte-carlóin, miközben pályaversenyeket is teljesített. Idén váltott teljes mértékben a túraautó-világbajnokságra. Újoncként a Citroen színeiben – amellyel teljes ralis pályafutását is töltötte – két versenyt nyert meg, a pontversenyben harmadik helyen áll. Azt már korábban bejelentették, hogy 2015-ben is teljes szezont fut a WTCC-ben, a Monte-Carlo Ralit azonban jóval korábban, január 22-25-én rendezik. Loeb távozása óta a Citroen a WRC-ben csupán egy versenyt tudott nyerni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: