Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 17. péntek
WTCR

WTCR: Ehrlacher-győzelem az első futamon

Egy fordulatos futammal indult a WTCR portugáliai hétvégéje, mely végül egy jó rajtnak köszönhetően a Lynk&Co sikerét hozta. Yann Ehrlacher idei első futamgyőzelmét aratta.

Portugáliában, a Circuito do Estoril versenypályán rendezik a Túraautó-világkupa idei második versenyhétvégéjét, melynek első futamán a Hyundai versenyzője, Gabriele Tarquini rajtolhatott az élről. A 2009-ben világbajnoki címet szerző olasz az időmérő edzésen a 10. helyen zárt, így a fordított rajtrácsos futamon övé lett a pole-pozíció. Mellőle a Lynk&Co pilótája Yann Ehrlacher indulhatott, a francia pilóta csapattársai, Yvan Muller és Santiago Urrutia pedig a második sort foglalták el.

Sem a Hyundai, sem pedig a Lynk&Co nem tudott igazán erős kört futni a kvalifikáció során, így a jó eredmény szempontjából ők főként az első futamban bízhattak.

A 13 körös verseny rajtjánál Ehrlacher jobban jött el, mint Tarquini, így pedig az élre került. Nem ez volt azonban az egyetlen gond a Hyundai számára, miután két autójuk komolyan megsérült az első kanyarban történt ütközés után. A 8. helyről induló Nestor Girolami nagyon későn fékezett a célegyenes végén, így pedig nekiment Michelisznek Norbertnek. A történtek miatt Jean-Karl Vernay kiesett a versenyből, de bukott pár pozíciót így Tassi Attila is, aki szintén belekeveredett az esetbe.

A törmelékek miatt egy rövid időre a biztonsági autó is bejött, emiatt két körrel meghosszabbították a futamot, Michelisz pedig később egy hosszú szerviz idő után visszatért a pályára a 20. helyen. A balesetekből a Zengő Motorsport pilótái jöttek ki az egyik legjobban, Mikel Azcona a 13. helyről startolva feljött egészen a hetedik helyig, de az utolsó sorból induló Jordi Gené sem panaszkodhatott, aki a 15. helyen haladt ekkor.



A verseny feléhez közeledve kezdett normalizálódni a helyzet, Ehrlacher, Tarquini és Muller voltak az első háromban, némi lemaradással pedig Urrutia, Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri harcoltak a negyedik pozícióért. A Hyundai újabb drámája a 9. körben jött el, ekkor Tarquini szállt ki a meccsből, miután defektet kapott, amivel a Lynk&Co óriási esélyt kapott a győzelemre. 

Kiemelendő még Luca Engstler is, aki szintén ütközött az első körben, ám a 11. helyről induló német hiába esett vissza a mezőny hátsó részébe, látványos akciókat bemutatva jött előre, végül a 12. lett.

Bár az időmérőn kifejezetten gyengék szerepeltek, a Lynk&Co egy hármas sikert ünnepelhetett, miután pilótáik szinte minden balhéból kimaradtak. Ehrlacher nyerte a futamot, Muller a második, Urrutia pedig a harmadik helyen végzett, megelőzve Monteiro és Guerrieri kettősét.

Magyar szempontból felemásan alakult ez a verseny, hiszen Boldizs Bence a 18., Michelisz pedig kilenc kör hátrányban csak a 20. lett, Tassi Attila viszont a rajtbaleset ellenére a 7. helyen futott be. A zengősök is örülhettek egy kettős pontszerzésnek, Azcona a 6. pozíciót szerezte meg, Robert Huff pedig a 10. helyen zárt.

A folytatás 16:15-től a második futammal.

Eredmények:

 

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1. Yann Ehrlacher Lynk&Co 15  
2. Yvan Muller Lynk&Co 15 1.746
3. Santiago Urrutia Lynk&Co 15 3.411
4. Tiago Monteiro Honda 15 4.960
5. Esteban Guerrieri Honda 15 5.369
6. Mikel Azcona  Cupra 15 8.220
7. Tassi Attila Honda 15 8.650
8. Thed Björk Lynk&Co 15 10.848
9. Gilles Magnus Audi 15 14.088
10. Robert Huff Cupra 15 16.651
11. Nathanaël Berthon Audi 15 19.214
12. Luca Engstler Hyundai 15 19.360
13. Frédéric Vervisch Audi 15 21.118
14. Jordi Gené Cupra 15 22.500
15. Andreas Bäckman Hyundai 15 25.079
16. Jessica Bäckman Hyundai 15 26.858
17. Tom Coronel Audi 15 27.690
18. Boldizs Bence Cupra 14 1 kör
19. Gabriele Tarquini Hyundai 10 5 kör
20. Michelisz Norbert Hyundai 6 9 kör
21. Jean-Karl Vernay Hyundai 2 13 kör 
22. Nestor Girolami Honda 0  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?