DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCR

Új festést kapott Michelisz az idei évre

Bemutatta négy 2020-as WTCR-gépének színeit a Hyundai – természetesen online. Michelisz autóján sötétkék helyett a piros lesz hangsúlyos.

Hosszas bizonytalanságot követően március közepén hivatalosan is megerősítették a Hyundai részvételét a WTCR 2020-as szezonjában, valamint azt is, hogy Michelisz Norbert a csapat versenyzője marad címvédőként. Michelisz Gabriele Tarquini csapattársa továbbra is a BRC Racingnél. A márka másik két autóját azonban már nem az olasz istálló, hanem az Engstler Motorsport fogja felkészíteni: a pilóták Nicky Catsburg és az Augusto Farfust váltó Luca Engstler lesznek.



A tavalyi színekhez képest lényegében festést cserél két-két Hyundai i30 N TCR. Mivel a BRC támogatója az olasz olajcég, a Lukoil, Tarquini és Michelisz piros alapú fényezést kapnak – amelyet tavaly Catsburg és Farfus használt. Az Engstler csapat párosának a hagyományosabb, sötétkékkel társított Hyundai-színek jutnak, amelyekkel Michelisz és Tarquini versenyeztek tavaly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: