DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCR

Muller és Priaulx nyert vasárnap, Michelisz előnye még kitart

A Lynk & Co a WTCR makaói hétvégéjének mindhárom futamáról elhozta a legszebb trófeát, miközben a csapat immár végérvényesen beállt Yvan Muller mögé, Rob Huff pedig lecsúszott 10. itteni győzelméről.

muller



Közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban zárult a Túraautó-világkupa hétvégéje Makaóban a gyors egymásutánban megrendezett második és harmadik futammal. Michelisz Norbert az időmérőn történt balesete nyomán mindkettőt a 12. rajthelyről kezdte meg, a pálya sajátos jellege miatt pedig onnan olyan túl nagy előrelépésre nem is számíthatott, így az alsó pontszerző helyek értékét kellett megbecsülnie.

A fordított rajtrácsos második futamon azért Yvan Muller bemutatta, hogy Makaóban is lehet egy kör alatt négy pozíciót javítani, még ha ehhez a csapattársak jótékony segítsége is szükséges. Az ötödik helyről rajtoló franciának két riválisát, Kevin Ceccont és a büntetés miatt a pole-t elveszítő Esteban Guerrierit sikerült önerőből megelőznie, majd két csapattársa, Yann Ehrlacher és Thed Björk nem is haboztak, hogy félreálljanak előle. Ehrlacher mindkét autót maga elé engedte, de a bajnoki pontversenyben Mullerhez szintén közel levő Björk is félrehúzódott a négyszeres világbajnok elől, ami jelezte, hogy a Lynk & Co ezzel végérvényesen beállt egyik versenyzője, Muller mögé a hajrájánál tartó bajnoki versenyfutásban.

A franciának innentől ellenfelei nem, csak hátvédjei voltak, így könnyedén nyerte meg az első után a második versenyt is. Björk bejött másodiknak, Ehrlacher viszont további pozíciókat veszített, így Ceccon lett ismét dobogós, Guerrieri pedig a 4. hellyel szerzett értékes pontokat. Michelisz veszített egy helyet a rajtnál, aztán a futam során megelőzte Huffot, két csapattársa, Gabriele Tarquini és Nicky Catsburg pedig félreálltak előle, így végül a 10. helyen ért célba a második futamon. Korábbi 18 pontos előnyéből így megőrzött még 11-et Guerrierivel szemben, de Muller is vészesen megérkezett rá a tabellán, aki ekkor 17 pontos hátrányban volt.

 priaulx

A harmadik futamot a második időmérő győztese, Huff kezdhette meg a pole-ból, és azzal a határozott célkitűzéssel állt fel oda, hogy karrierje 10. túraautós győzelmét arassa a makaói pályán, amelynek igazi specialistája. Számításait azonban keresztülhúzta Andy Priaulx, aki legyorsulta őt az 1-es kanyarig tartó sprintben, átvéve így a vezetést. Innentől Huff számára egy igazi hajszává vált a 11 körös futam, mert noha végig látszott, hogy gyorsabb tud lenni a Volkswagennel, mint a vezetést őrző Lynk & Co, előzni végül nem tudott. Priaulx remek védekezéssel megnyerte a versenyt, ami első győzelme volt a WTCR-ben a túraautózásba való idei visszatérése óta – Makaóból egyébként neki is volt már két korábbi győzelme még a WTCC-s időkből.

A harmadik hely Jean-Karl Vernay-hez került, akit Johann Kristoffersson követett a célban, mögöttük azonban már 18 másodperces lemaradással érkeztek a többiek. Az 5. helyet sokáig Björk birtokolta, de a végén ismét Muller szolgálatába állította magát: két helyet visszacsúszott, hogy így egy ponttal megajándékozza a franciát. Hátrébb Guerrieri és Michelisz megőrizték a 10. és 12. rajthelyüket a leintésig, így köztük csak minimálisan szűkült az olló, a bajnokság azonban még szorosabb lett a három fő esélyes között: a 316 pontos Michelisz továbbra is őrzi a vezetést, ám Guerrieri 307, Muller pedig 305 ponttal ott van a sarkában. A december közepi sepangi finálén tehát még bárhogyan alakulhat közöttük a sorrend, és akár a 288 pontos Björknek is lehet esélye, hiszen a hétvége során maximum 85 pont lesz szerezhető.

A mezőny másik magyar résztvevője, Tassi Attila pont nélkül zárta a makaói hétvégét, a vasárnapi két futamon a 22. és a 16. helyen intették le.

 

A második verseny végeredménye:

# Versenyző Autó Idő/Hátrány Kör
1 Yvan Muller Lynk & Co 20:28.159 8
2 Thed Björk Lynk & Co 0.455 8
3 Kevin Ceccon Alfa Romeo 0.932 8
4 E.Guerrieri Honda 1.896 8
5 J.Kristoffersson Volkswagen 5.305 8
6 Yann Ehrlacher Lynk & Co 8.076 8
7 Andy Priaulx Lynk & Co 8.662 8
8 F.Vervisch Audi 9.010 8
9 Jean-Karl Vernay Audi 10.222 8
10 N.Michelisz Hyundai 11.101 8
11 G.Tarquini Hyundai 11.583 8
12 Nicky Catsburg Hyundai 12.712 8
13 Tom Coronel Cupra 12.908 8
14 Rob Huff Volkswagen 13.925 8
15 Mikel Azcona Cupra 18.087 8
16 Niels Langeveld Audi 18.589 8
17 Ma Qing Hua Alfa Romeo 19.527 8
18 Tiago Monteiro Honda 20.361 8
19 Néstor Girolami Honda 20.762 8
20 Robert Dahlgren Cupra 31.614 8
21 B.Leuchter Volkswagen 31.747 8
22 Attila Tassi Honda 1 kör 7
- Mehdi Bennani Volkswagen - 5
- Billy Lo Audi - 5
- Luca Engstler Hyundai - 2
- Aurélien Panis Cupra - 1

 

A harmadik verseny végeredménye:

1 Andy Priaulx Lynk & Co 27:58.428 11
2 Rob Huff Volkswagen 0.352 11
3 Jean-Karl Vernay Audi 1.193 11
4 J.Kristoffersson Volkswagen 1.855 11
5 Nicky Catsburg Hyundai 20.030 11
6 Yvan Muller Lynk & Co 21.096 11
7 Thed Björk Lynk & Co 21.552 11
8 Yann Ehrlacher Lynk & Co 22.194 11
9 Kevin Ceccon Alfa Romeo 22.565 11
10 E.Guerrieri Honda 23.506 11
11 Tom Coronel Cupra 23.884 11
12 N.Michelisz Hyundai 24.597 11
13 Niels Langeveld Audi 25.054 11
14 Luca Engstler Hyundai 27.552 11
15 F.Vervisch Audi 27.925 11
16 Attila Tassi Honda 29.259 11
17 Néstor Girolami Honda 30.140 11
18 Mehdi Bennani Volkswagen 30.527 11
19 Tiago Monteiro Honda 31.317 11
20 Mikel Azcona Cupra 31.500 11
21 B.Leuchter Volkswagen 32.319 11
22 Ma Qing Hua Alfa Romeo 34.602 11
23 Aurélien Panis Cupra 37.051 11
24 Robert Dahlgren Cupra 39.756 11
25 Billy Lo Audi 51.272 11
- G.Tarquini Hyundai - 3
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: