DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCR

WTCR: Michelisz jó hátvédet játszott a piros zászlós makaói futamon

A magyar pilóta már a verseny elején előzékenynek bizonyult, így nem tudott csatába szállni a dobogóért - Jean-Karl Vernay negyedik győzelmét aratta a szezonban, kétesélyessé vált a bajnokság.

Nem tartott sokáig a rajt után Robert Huff pénteken megszerzett előnye: a brit Makaó-specialista több pozíciót is veszített az első métereken, Yvan Muller pedig átvette a vezetést Jean-Karl Verneay előtt. A száguldás azonban a harmadik kanyarig tartott: a Lisboában a második helyről induló Esteban Guerrieri ütközött Mehdi Bennanival, a mezőny hátsó részében pedig még néhányan összeakasztották bajszukat, ezért a versenybíróság a rendezés idejére berendelte a safety cart.



Michelisz Norbert ekkorra már maga elé engedte a negyedik helyre bajnoki címért harcoló csapattársát, Gabriele Tarqunit, a restartot követően azonban az élen is történt változás: Vernay legyorsulta Mullert. Az audis nem élvezhette sokáig az éllovas pozíciót, az ötödik körben Gordon Shedden csapta falnak autóját, mögötte pedig úgy feltorlódtak ellenfelei, hogy meg kellett szakítani a futamot.

A csaknem húsz perces kényszerszünet után négy kör állt a mezőny rendelkezésére a javításra. Az első négy hamar elszakadt a Michelisz Norbert vezette követőbolytól, amelyből a 8. körre gyorsan trió lett – Muller hiába tolta le a pályáról Vernay-t, előznie nem sikerült. Ahogyan a magyar pilóta lökhárítóján autózó Esteban Guerrierinek sem, így a 2010-es makaói győztes meg tudta őrizni ötödik helyét. 

Vernay negyedik győzelmét aratta 2018-ban, Muller második helyével pedig valamennyit faragott hátrányából Gabriele Tarquinihez képest – viszont kisebb csodának kellene történnie ahhoz, hogy a magyar idő szerinti, vasárnap hajnali utolsó két futam után a francia kezébe kerüljön a bajnoki serleg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: