DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WTCR

„Hiszem, hogy már csak felfelé vezethet az út”

Nem egyszerű fél szezonon van túl a WTCR magyar sztárja, a Hyundait vezető Michelisz Norbert, de a nyári szünet előtt féltávnál úgy nézett ki, végre kezdenek egyenesbe kerülni a dolgai.

Michelisz Norbert számára kifejezetten nehezen kezdődött a WTCR 2018-as szezonja. Aztán nehezen is folytatódott. Végül a nyár felé közeledve végre-valahára kezdtek szállingózni az egyre jobb eredmények, a nyári szünet előtti utolsó versenyhétvégén, Szlovákiában pedig megszerezte első győzelmét is az idei idényben.

Ezekről is beszélt az index.hu-n rendszeresen vezetett blogja legutóbbi bejegyzésében, amelyből az is kiderül, a körülmények függvényében teljesen máshogy lehet értékelni ugyanazt a harmadik helyet összetettben.

norbi



„Ha valaki a szezon előtt azt jósolja nekem, hogy a WTCR nyári szünetét a bajnokság harmadik helyén töltöm, akkor kicsit csalódott lettem volna. De látva azt, hogyan alakult a szezon eddigi része, mennyi dobogós, sőt akár futamgyőzelmi esélyt veszítettem el rajtam kívül álló okok miatt, akkor inkább megnyugvással tölt el az, hogy ezzel együtt is ott vagyok a bajnoki cím legnagyobb esélyesei között, mert ez azt jelenti, hogy erős a csomagom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: