DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

WTCC: Egyik hondásnak sincs szerződése 2018-ra

A Honda nem döntött még szerepvállalásáról a bizonytalan jövőjű szériában, ennek megfelelően pedig pilótáikat, Micheliszt, Monteirót és Guerrierit is várakoztatják. A M1RA is szerepel az egyenletben.

Egyelőre a WTCC jövő évi sorsáról sem érkezett hivatalos megerősítés, a Honda pedig nem döntött részvételéről a szériában: ennek megfelelően a márka egyetlen vb-pilótájával sem kötött még szerződést a következő szezonra.

Az azért nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Motorsport Világtanács december 6-i ülésén azt hirdetik ki, hogy jövőre bevezetik a WTCC-ben a TCR szabályrendszerét, a sorozatot pedig megfosztják világbajnoki rangjától. A Honda rendelkezik új fejlesztésű TCR-autóval, a túraautózásban vezető TouringCarTimes szakoldal szerint pedig ezt a Civicet vagy a gyári csapat készíti fel a továbbiakban, vagy a márka egy jelenlegi partnercsapatot fog kiemelni. Ezek közül a választás Michelisz M1RA formációja, a belga Boutsen Ginion Racing (velük szerepelt a magyar pilóta tavaly vendégversenyzőként a TCR Beneluxban) vagy a TCR 2015-ös bajnokalakulata, a Target Competition valamelyikére eshet.



A M1RA miatt Michelisz Norbertnek aligha kell aggódnia, hogy ülés nélkül marad jövőre, az oldalnak nyilatkozó versenyző azonban kiemelte, mindenekelőtt gyári pilóta akar lenni jövőre:

„Nincs szerződésem a következő szezonra, ezért nem igazán tudok mit mondani” – közölte a TouringCarTimes-szal a bajnokság második helyezettje. „Szeretném folytatni, de jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondhassam, ennek mekkora a valószínűsége. Szeretnék a bajnokság részese maradni. Mivel saját csapatom van és a Honda gyári versenyzője vagyok, úgy vélem, a pozícióm jó, de a következő szezonnal kapcsolatban nincs sok minden a kezemben. Várni kell.”

Tiago Monteiro szeptemberi balesete után nem versenyzett a WTCC-ben, Katarban azonban nézőként jelen volt, és kiemelte, nem akart elhamarkodottan autóba ülni, mivel az lebegett szeme előtt, hogy 2018-at teljesen épen kezdhesse meg. A portugál bízik Hondával való jó kapcsolatában – már az első, 2012-es tesztversenyek óta a világbajnoki projekt tagja –, és hozzátette, már tárgyal a gyártóval, erős idei szereplésének hála azonban máshonnan is ajánlatokat kapott.

Szót érdemel a Monteiro helyetteseként Chevrolet-ból Hondába átülő, szezon utolsó versenyét megnyerő Esteban Guerrieri, aki kétségtelenül sokra viheti a túraautózásban, a gyártónak ezért érdemes lenne hosszú távon terveznie vele. Az argentin szintén bizonytalan jövőjével kapcsolatban. Érdekes, hogy a szakoldal cikke nem is említi a Honda harmadik pilótáját, Ryo Michimagit. A 44 éves japán a gyártóval töltött évtizedek jutalmaként kapta a világbajnoki ülést, minden bizonnyal egyetlen szezonra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: