DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

Hivatalos: Világkupa lesz az egyesülő WTCC-ből és TCR-ből

A Motorsport Világtanácsának szerdai ülése megerősítette az egy ideje már köztudatban levő pletykát: TCR-szabályok jönnek a WTCC-be, amely elveszti világbajnokság státuszát.

Az FIA legmagasabb szervezetének, a december 6-án összeülő Motorsport Világtanácsnak (WMSC) kellett jóváhagynia a WTCC-t szervező Eurosport Events és a TCR alapítója, Marcello Lotti megegyezését, mely szerint 2019-ig (a korábban kijelölt TC1-es ciklus utolsó két évében) a TCR technikai szabályrendszerét használja a sorozat. Ez azt is jelenti, hogy a WTCC és TCR egy sorozattá olvad össze, és megszűnik jelenlegi formájában a túraautó Európa-kupa, azaz ETCC is, melyet az új TCR Europe vált.

Rendkívül fontos hír, hogy a TCR-szabályok alapján gyári csapatok nem szerepelhetnek a világkupában – éppen ez az a feltétel, amely miatt a világbajnoki státusz elveszik –, az autógyárak azonban nyújthatnak technikai támogatást csapatoknak. A WTCC ezüstérmese, Michelisz Norbert, amennyiben a szériában marad, így biztosan új istállóban versenyez majd.



Nem világos, hogy a sorozat rövidítése marad-e WTCC, vagy WTCR-re változik, mint a korábbi sajtóbeszámolók jelezték. A Motorsport Világtanács döntéséről író motorsport.com és TouringCarTimes néhol WTCR-ként is hivatkozik az új arcot kapó sorozatra, de használja az FIA túraautó-világkupa hivatalos megnevezést is, amely angolul (World Touring Car Cup) változatlanul a WTCC rövidítést adná ki.

Változik a versenyhétvégék menete, ugyanis minden helyszínen két helyett három futamot tartanak – ezt a változást Francois Ribeiro, a WTCC vezetője javasolta. A versenyhétvégék változatlanul kétnaposak lesznek: az első nap két szabadedzést, 30 perces időmérőt, valamint az első versenyt is lefutják. Ugyanakkor lesz egy második időmérő is, már vasárnap, amely a további két futam rajtsorrendjéről dönt.

Jelentősen megugrik a mezőny létszáma: 26 rajthelyet adnak ki a teljes szezonra nevezők számára, akiket helyszínenként két szabadkártyás egészíthet ki. A december 15-én kezdődő jelentkezési procedúra során előnyt élveznek a jelenlegi WTCC-s és TCR-es csapatok. A Zengő Motorsport már jelezte szándékát, hogy Audira váltva indulna a sorozatban – akár négy autóval, ami a maximum csapatonként – és alighanem csatlakozik a TCR idei csapatbajnoka, a M1RA is, melynek tulajdonosa Michelisz Norbert, egyéni második helyet szerző versenyzője pedig Tassi Attila.

A bajnokságban a WSC (Lotti TCR-t promotáló szervezete) által homologizált autók vehetnek részt, melyeket FIA WTCR útlevéllel láttak el. A büntetősúlyozás rendszere változatlanul érvényben lesz, ezt a WSC és az FIA közösen fogja végezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: