DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

Egy idei döntését bánta meg Michelisz

Egyelőre a csalódottság uralja Michelisz Norbert érzéseit, aki indexes rovatában beszélt a katari műszaki hiba okáról, valamint összegezte elmúlt szezonját, amely során egyetlen dolgot tenne másként.

„Én vagyok Magyarország első világbajnoki érmes autóversenyzője, de egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a kijelentéssel, ahogyan azzal sem, hogy a számok alapján életem legjobb szezonját zártam. Még túlságosan a csalódottság munkál bennem” – írta az Indexen vezetett versenyzői rovatának legújabb, hosszas bejegyzésében Michelisz Norbert, aki japán szállodai szobájának – Katarból a Honda évzáró ünnepségére utazott – ürességéhez hasonlítja jelenlegi lelkiállapotát.



Az évet értékelő írásban Michelisz kifejtette, a szezon alig harmadánál, mikor a magyar versenyt követően 61 pontra nőtt hátránya, lemondott a bajnoki címről. Mint tudjuk, ezután eredményei, köztük három főfutamos győzelme, és a rajta kívül álló történések a kezére játszottak, de egészen a tíz versenyt számláló naptár hetedik megállójáig, Kínáig nem gondolt arra, hogy világbajnok lehet. Ekkor azonban olyannyira eltökéltté vált, hogy a hétvégéről való kizárásra is így reagált: „ha beledöglök, akkor is megcsinálom!” Az idényzárón az időmérős fékhiba és az első verseny gyengébb eredménye sem tántorította el, írása szerint egészen a második verseny leintéséig küzdött.

Utólag mindig könnyű arról beszélni, mit tehetett volna egy versenyző a szezon folyamán, hogy annyi ponttal többet szerezzen, amennyi végül hiányzott a sikerhez. A vb ezüstérmese azonban csak egyetlen döntést bánt meg: „Megnyugvással tölt el, hogy úgy érzem, kihoztam a maximumot magamból idén. Ha visszapörgetem az évet, talán csak egyetlen olyan eset van, amelyikben utólag másként csinálnék valamit: a hungaroringi időmérőn elengedném az utolsó gyorskörömet, amivel hatodik lettem, és helyette rámentem volna a fordított rajrácsos első sorra. Ezen kívül semmit sem bántam meg” – tekintett vissza a hazai versenyre.

Kitért még arra is, mi okozta pontosan azt a technikai problémát, amely az időmérőbe, és végső soron a bajnoki címbe került: „Nem könnyű megemészteni, hogy egy olyan alkatrész, a főfék-munkahenger meghibásodása okozta az igazi vb-esélyeim vesztét, amelyikkel emlékeim szerint egész pályafutásom során soha nem volt problémám” – emlékezett vissza Michelisz, aki a 7-es kanyarban észlelte először fékpedál keményedését.

A helyzet kanyarról kanyarra rosszabbodott, de még befejezte gyorskörét, amely 11. rajthelyet jelentett mindkét versenyre. A Honda pilótája eljátszott azzal a gondolattal, hogy ha egyetlen kanyarral később romlik el az alkatrész, 10. köridőt autózik a Q2-ben, amely a nyitófutamon rajtelsőséget ér, onnantól kezdve pedig teljesen máshogy alakult volna a futamok képe. „Ennek most valamiért így kellett történnie, egy nap talán majd rájövök, hogy miért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: