Mielőtt elutaztam Japánba, azt mondtam, hogy nagyon szeretnék dobogóra állni, tehát a negyedik és a harmadik hellyel utólag is maradéktalanul elégedett vagyok. Még akkor is, ha jókora árnyékot vet a hétvégi teljesítményünkre a váratlanul nagy különbség a Honda és a Citroen között. Az, hogy egy körön másfél másodperccel gyorsabbak voltak nálunk, igazi mélyütéssel ért fel minden hondásnak szombaton. Minket mondjuk vigasztalhatott, hogy márkán belül ismét mi voltunk a legjobbak az időmérőn.
Tarquini elismerése
Persze hozzám is visszajutottak azok a hangok, hogy a másik három hondás a 10. helyre taktikázott, hogy a fordított rajtrácson bizonyíthasson Japánban. Azonban ez egyszerűen nem így volt, én végig tudtam, hogy egyikük sem direkt megy a tizedik helyre. Aznap sajnos csak ennyi volt az autóban. Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro is csalódott volt az időmérő után, mert ők is érezték, hogy tempóból nincs feljebb Szuzukában. Az, hogy nekem összejött a hatodik hely az időmérőn, egy nagyon jól sikerült Q2-es körnek volt köszönhető. Utána beszélgettem Tarquinivel, aki elmondta, hogy ennél gyorsabb kört valószínűleg ő sem tudott volna futni, még akkor sem, ha kanyarról kanyarra tökéletesen összerakja a pályát. Ennek az elismerésnek legfőképpen azért örültem, mert újabb visszaigazolást kaptunk, hogy tempóból semmivel sem vagyunk rosszabbak a gyári csapatnál. Amiatt viszont aggódtam egy kicsit, hogy a hatodik hellyel mindkét futamon a harmadik sorba váltottam jegyet a rajtnál, tehát a mezőny sűrűjéből kellett indulnom, ahol bármi megeshet.
A nevető negyedik
Ehhez képest az első futam rajtjánál nem vesztettem és nem is nyertem pozíciót. Előttem Loeb, Chilton és Valente hármasa haladt, és őszintén szólva számítottam arra, hogy lepattanóhoz jutok mögöttük. Mindhárman a forrófejűbb kategóriát képviselik a WTCC-ben, minden manőverükben benne van a koccanás veszélye, így reméltem, hogy én lehetek a „nevető negyedik" mögöttük. Éppen ezért próbáltam nem leszakadni tőlük, hogy ha valamelyikük kiesik a ritmusból, azonnal le tudjak csapni. Ez a taktika be is jött, a negyedik helynél előrébb pedig akkor sem végezhettem volna, ha a fejem tetejére állok. A második futamon a rajt után sikerült feljönnöm a harmadik helyre, és innentől egyetlen célom volt: megelőzni Borkovicsot. Ezzel egyrészt előre próbáltam volna menekülni, hiszen úgy éreztem, a felzárkózó Citroënek veszélyt jelenthetnek rám, másrészt így hatékonyabban tudtam volna segíteni az élen haladó Tarquinit, hogy meglegyen a Honda hazai futamgyőzelme. Az első kör végén így az utolsó sikánnál próbáltam belülről kifékezni, de valószínűleg erre Borkovics is számított, mert ő is rettentően későn fékezett, így egy kis kontakt után el is tudott szakadni tőlem a kigyorsításnál. Onnantól annyira hasonló tempót autóztunk, hogy úgy éreztem, nagyon el kellene használnom a gumiimat ahhoz, hogy újra támadási pozícióba zárkózzak fel rá.
Költeni és fejleszteni kell
A hatalmas szombati csalódást követően őszinte volt az öröm a Hondánál Tarquini futamgyőzelme és az én harmadik helyem után. Ugyanakkor nem baj, hogy a Honda döntéshozói testközelből látták, milyen nagy a lemaradásunk a Citroënnel szemben, hiszen így tudatosulhatott bennük, hogy komolyan fejleszteni kell a technológiát, amire pénzt kell költeni. A második futamon ráadásul azt is láthatták, hogy mi pilóták minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményeket szállítsuk a jelenlegi autóval is. Egyébként a futóműfejlesztést végül nem használtuk, de nem azért, mert rossz lenne. A gyáriak sem alkalmaznák, ha nem lenne hasznos, de miközben nekik volt idejük tesztelni és finomhangolni, addig nekünk erre nem volt lehetőségünk. Sajnos egy-egy versenyhétvégén a háromszor fél óra erre édeskevés, és Szuzukában nem akartunk kockáztatni, inkább az általunk ismert, jól bevált futóműkonstrukciót használtuk. Arról még nem döntöttünk, hogy Makaóban is így teszünk-e, mindenesetre jelenleg nagyobb esélyt látok arra, hogy maradunk a réginél, minthogy kísérletezünk.
Évről évre feljebb
Pláne most, hogy a pontverseny úgy alakult, még az év végi negyedik hely is elérhetővé vált. Természetesen engem is motivál, hogy mindkét gyári pilótát megelőzhetjük, emiatt viszont nem fogok változtatni a stratégiámon, továbbra sem fogok a fordított rajtrács előnyeire játszani az időmérőn. Az eddigi eredményeinkből is látszik, hogy előnyösebb a maximumra törekedni, Makaóban pedig pont az a fajta kockázat nem hiányzik, hogy valamelyik futamon nullázzunk. Azt viszont már elmondhatom, hogy függetlenül az év végi helyezéstől elégedett vagyok az idei teljesítményünkkel, mert szinte minden versenyből kihoztuk a legtöbbet a lehetőségeinkből. Évről évre meggyőzőbbek és kiegyensúlyozottabbak leszünk, és pontosan ez a fokozatos fejlődés kell ahhoz, hogy előbb-utóbb a világbajnoki címért küzdjünk.
