DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WEC

A Porschénál szorítottak helyet Hartley-nak

Azok után, hogy a Toro Rossótól, így pedig Formula-1-ből is kiszorult, Brendon Hartley visszatért oda, ahol legnagyobb sikereit érte el: a Porschéhoz. Igaz, egyelőre csak „ott van”, és egyik autóban sem kapott még helyet...

Nem éppen szépen vált el egymástól Brendon Hartley és Formula-1-es csapata, a Toro Rosso, viszont az élet megy tovább, és az új-zélandi versenyző mindenképp szeretett volna helyet találni magának az autósport világának valamely elitkategóriájában. Ez végül korábbi munkaadójánál valósult meg, amellyel kapcsolatban a Porsche a stuttgarti Bajnokok Éjszakája nevű eseményen bejelentette, hogy Hartley továbbra is őket erősíti majd.

A dologban jelenleg egyetlen érdekes információ van: bár Hartley innentől ismét hivatalosan is Porsche-versenyző, egyelőre egyetlen WEC-autójukba sem „ültették még be” őt hivatalosan, így a sorsa mégis kicsit a levegőben lóg, hiába képviseltetik magukat egyébként négy autóval a GT-kategóriában.

Hartley számára viszont kapóra jön, hogy a Porsche a jövő évtől beszáll a Formula-E küzdelmeibe, így oda például ideális jelölt lehet az istálló egyik autójának elvezetésére.

AP-1XMFAH6W12111_hires_jpeg_24bit_rgb



A Porsche motorsport-programjának vezetője, Fritz Enzinger elmondta, egy ideje már megvan a választásuk arra, ki lesz a Porsche első versenyzője a Formula E-ben, amelyet majd a tavaszi tesztek megkezdése előtt nem sokkal terveznek bejelenteni, sokan ide tippelik Hartley-t, aki egyébként sokáig magabiztosan fogalmazott az F1-ben maradás esélyeivel kapcsolatban, végül azonban a Toro Rosso Alexander Albont szerződtette a helyére.

Hartley tavaly tagja volt a Porsche Le Mans-győztes és végül a bajnoki címet is megszerző triójának, idén pedig első teljes F1-es szezonját teljesítette azután, hogy 2017-ben már teljesített néhány futamot beugróként. A Toro Rossónál végül nem alakult úgy az idénye, ahogy azt szerette volna, végül csak négy pontot tudott szerezni, de dicsérte őt a motorszállító Honda, hogy hogy meggyorsította a fejlesztéseiket, illetve a Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle is, aki szerint Hartley nem tudott rendesen bizonyítani, köszönhetően a rengeteg műszaki hibának és rajtbüntetésnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: