DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WEC

WEC: Mesterhármassal zárta az évet a Toyota

A Sebastien Buemi-Anthony Davidson-Kazuki Nakajima trió zsinórban harmadik alkalommal szerzett győzelmet a Hosszútávú vb-n, a Porsche pedig utolsó versenyét teljesítette Bahreinben.

Akárcsak a tavalyi, az idei WEC-szezonzáró is a búcsúról szólt: noha nem olyan érzelmes körülmények között, mint az Audi 2016-ban, most a Porsche teljesítette utolsó versenyét Bahreinben. A Sebastien Buemi vezette 8-as számú Toyota azonban hamar magához ragadta a kezdeményezést, és a második óra végéig vezetett, amikor a partnerautó vette át az irányítást. A Porschénál hamar problémák adódtak, a 2-es autó ugyanis eltalált egy bóját, amely kényszerű bokszkiállást hozott maga után, így az 1-es gép állt a harmadik helyen, Brendon Hartley-val a volán mögött.

Féltávnál Kazuki Nakajima (8) vezette a hat órás megmérettetést, a Porschénak azonban sikerül feljebb zárkóznia, a kiállások alatt ugyanis Nick Tandy (2) megelőzte Kamui Kobayashit (7). A japánok gondjait tetézte, hogy ütköztek Michael Christensen, GTE-kategóriát vezető Ferrarijával, sérülést okozva az autó jobb hátsó részén, eközben pedig a kettes számú Porsche egyre közelebb került vezető hármashoz.



A negyedik órában a nyolcas Toyota továbbra is magabiztosan vezette a versenyt, ám az éllovas pozíció hamarosan az egyes Porschéhoz került. Ám Nick Tandy összeért Nick Foster Gulf Porschéjával, és defekt miatt újra az immár Anthony Davidson által vezetett japán autó állt a lista élén. A kettes Porsche Earl Bamberrel a volánnál a harmadik, a hetes Toyota pedig a negyedik helyen haladt ekkor.

Az utolsó két órában nem változott a sorrend a két gyártó autói között, csak a két Porsche cserélt helyet egymással, így a bahreini hat órást a Sebastien Buemi-Kazuki Nakajima-Anthony Davidson hármas (Toyota) nyerte a Timo Bernhard-Earl Bamber-Brendon Hartley és a Nick Tandy-Neel Jani-André Lotterer triók (Porsche) előtt. Amíg a nyolcas Toyota zsinórban harmadik sikerét szerezte, Kamui Kobayashinak és Mike Conwaynek meg kellett elégednie a negyedik pozícióval.

Az LMP2-es kategóriát győzelmének köszönhetően a Rebellion Racing (Bruno Senna és Julien Canal) nyerte a Jackie Chan DC Racing előtt, a GTE-ben pedig a James Calado-Alessandro Pier Guidi (Ferrari) hódította el a világbajnoki címet, noha a testvérautó párosa, Sam Bird és Davide Rigon győzött a versenyen. A GTE Am bajnoki címét az Aston Martinnak (Pedro Lamy, Mathias Lauda, Paul Dalla Lana) sikerült elhódítania.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: