DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
WEC

A Ford ismét történelmet írt LeMans-ban!

50 évvel azután, hogy 1966-ban a Ford történelmi, hármas győzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás futamon az amerikai autógyár GT-je ma egy minden várakozást felülmúló sikerrel írta be magát ismét az autóversenyzés nagykönyvébe.

A Ford 68-as számú autója  Sébastian Boudaix-val, Joey Hard-dal és Dirk Müller-rel a volán mögött fél évszázad múltán ismét elsőként haladt át a GTE Pro osztályban a hosszútávú autóversenyek legkeményebbikeként is leírt francia 24 órás versenyen

LeMans



A 68-as Ford GT első helye mellett a harmadik helyen a Ryan Briscoe, Scott Dixon és Richard Westbrook által vezetett 69-es,  negyedikként pedig  Billy Johnson, Stefan Mücke and Olivier Pla hármas 66-os GT-je ért célba.

Az amerikai autógyártó negyedik csapata, a No. 67 Ford GT Marino Franchetti-vel, Andy Priaulx-val és Harry Tincknell-lel a volán mögött a kilencedik lett.

Chip Ganassi (1)

Bill Ford a Ford Motor Company ügyvezető elnöke szerint „ Ez egy történelmi pillanat a Ford és a Ford Chip Ganassi team életében is. Mertük azt álmodni, hogy győztesként térhetünk vissza a legendás ötven évvel ezelőtti győzelem után, és sikerrel vehetjük fel a versenyt a világ legkeményebb versenyében. A büszkeség, amit akkor éreztünk, mikor a Ford GT elsőként haladt át a célvonalon, leírhatatlan. A Ford Performance csapata, amely tervezte, megépítette, és az edzéseken tökéletesen finom- hangolta a Ford GT-t, megalkuvást nem ismerve, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy méltók lehessünk a történetünkhöz, és ma ezt az eredmény elérhessük. Egytől egyig csodálatos emberek, nagyon büszke vagyok rájuk. A csapat ismét megmutatta a Ford lelkét – az innováció, kitartás és igazi csapatmunka erejét.

IMSA drivers

Le Mans-ban, a versenypálya szélén állva Mark Fields, A Ford Motor Company elnök vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:

„Egy teljesen új autó megépítése, és megmérettetése a Le Mans-i versenyen monumentális feladat. Felvettük a kesztyűt és ismét meghósítottuk az autósport legkeményebb versenyét. Hihetetlenül nagyélmény volt megosztani ezt a pillanatot a munkatársainkkal, kereskedőinkkel, tulajdonosainkkal, szponzorainkkal, és a többi vendéggel. A GT futamban résztvevő valamennyi autógyártó bevetette a legjobb tudását, legújabb technológiáját. Boldog vagyok, hogy megmutathattuk a világnak a Ford esszenciáját.

A Ford Chip Ganassi Team 2017-ben visszatér Le Mansba, hogy megvédje bajnoki címét.

The Ford Chip Ganassi Racing team will return to Le Mans in 2017 to defend its title as the GTE Pro Class champion. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: