DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Andretti: Alonso Mansellhez hasonló lehet

Az 1991-es IndyCar-bajnok úgy véli, ha Fernando Alonso valóban a tengerentúlra igazol, hasonló, robbanásszerű hatást válthat ki, mint amikor Nigel Mansell érkezett a sorozatba 1993-ban.

Miután 1992-ben megszerezte a világbajnoki címet a Formula-1-ben, Nigel Mansell úgy döntött, hogy elhagyja a száguldó cirkuszt és az amerikai IndyCar-szériában próbál szerencsét. Az egyik legjobb istállóhoz, a Newman-Haashoz került be és azonnal remek teljesítményt nyújtott. A szezon végén itt is bajnokká koronázták.

Közben óriási népszerűségre és ismertségre tett szert Amerikában. Hasonlóan nagy érdeklődést vonzott Fernando Alonso is, amikor 2017-ben elindult az indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Nem is akárhogy, az időmérő edzések után a futamon is remekelt, sokáig vezetett is, ám a hajrában motorhiba miatt kiállni kényszerült.

Szerdán tesztel Alonso életében először épített (nem ovál) pályán a Barber Motorsport Parkban. „Nagyszerű lenne, ha a kétszeres világbajnok valóban csatlakozna , de úgy vélem, még nem hozta meg végleges döntését. Hogy érkezik-e a McLaren is? Kitűnően jönne a sorozatunknak és külön, a mi csapatunknak is. Szívesen dolgoznék ismét vele, tavaly Indianapolisban élvezetes volt Alonsóval a közös munka” – nyilatkozta Michael Andretti a Motorsport.com szakoldalnak.

Michael Andretti jövőre is szívesen venné, ha Alonso az ő autójába szállna be


„Mindig is készen álltunk, hogy öt autót versenyeztessünk, ha szükséges. Semmilyen problémát nem jelentene, de meglátjuk, mi történik. Még néhány dolgot meg kell oldanunk, de remélhetőleg végül minden jól végződik. A Hondának semmi problémája Alonsóval.”

A csapatfőnök ezzel arra utalhatott, hogy a McLaren adott esetben éppen az Andretti Motorsporttal lép szövetségre, ám a wokingiak akár Chevrolet-motort is szerelhetnek autóikba, ha Fernando Alonso továbbra is iszonyodik a japán gyártó erőforrásaitól.

„Indianapolisban azonnal versenyképes volt, az utcai pályákon pedig egészen biztos, hogy szintén rögtön meg lesz a tempója. Úgy vélem, azonnal gyors lesz a spanyol minden pályán. Óriási hatással lehet a sorozatra, hasonló történhet, mint a kilencvenes évek elején, amikor Mansell érkezett az IndyCarba. Hatalmas ismertséget hozott a szériának és segített, hogy fejlődjünk. Ha Fernando úgy dönt, hogy idejön, hasonlóra számítok” – tette hozzá Andretti.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: