A második szakasz azonban rémálomhoz volt hasonlatos számukra.
„Körülbelül húsz kilométerrel a rajt után a fesh-feshben, ebben a liszt finomságú, puha homokban lefulladt az autónk, és attól kezdve se kép, se hang – meg se nyikkant. Jó néhány órát vesztegeltünk ott, mire az egyik kamionos legénység végre hajlandó volt segíteni, és lerántott a dűnéről. Beindult a kocsi, és ezután egészen hosszú ideig teljesen jól mentek a dolgaink, de hét kilométerrel a cél előtt egy kicsit elkavarodtunk, és a helyes út keresése közben leestünk egy dűne tetejéről. Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, és megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni. Jött egy másik autó, aki húzott egy ideig, de amikor egy magasabb dűnéhez értünk, ott hagyott az aljában. Azután valamikor este tíz óra tájban érkezett egy perui ralis srác, aki előbb felhúzott minket a dűnére, majd segített megjavítani az áramellátást, úgyhogy beindult az autó és órák múltán végre kiértünk az aszfaltútra, ahol a szervizes fiúk már vártak minket.”
Önindító-cserével kezdtek, s utána következett sorban a több probléma megoldása (s volt belőlük bőven), no meg a versenyfutás az idővel, hiszen Szalayék helyi idő szerint 8 óra 41 perckor rajtolnak a táborból, s addigra a lehető legjobb állapotba kell hozni az Opel Crossland X-et.
