„Vasárnap részt vettem a versenyzői eligazításon, utána pedig rohantam a szerelésemért, majd a parc fermébe, mert kezdődött a rajtceremónia! Rengeteg néző eljött, hihetetlen volt ezt a tömeget látni, egy újabb álmom vált valóra! Türelmetlen várakozás következett, nagyon vártam a sorom, hogy végre felléphessek a pódiumra. Ahogy eljött a pillanat, és a tiszteletkör után felértem, akkor érzékeltem csak igazán, mennyien vannak. Marc Coma kezet rázott velem, megveregette a vállam, és bíztató szavakkal illetett. Leszálltam a gépről, hogy elővegyem a magyar zászlót, majd letérdeltem vele és kifeszítettem magam elé, így megköszönve mindenkinek a támogatást. Gracia Paraguay, és Köszönöm Magyarország!
A rajt előtti utolsó éjszakám nyugodtan telt, de nagyon izgatottan ébredtem. Viszont úgy éreztem, teljesen készen állok a kihívásra. Innen már abszolút nincs visszaút! Korán reggel indultam el a motorhoz, mire odaértem, többen már versenyben voltak. A gyorsasági szakaszon inkább a biztonságra törekedtem, és óvatosan vezettem, nem akartam semmit elsietni vagy felesleges kockázatot vállalni. Úgy gondolom, minden nagyon jól alakult. A pálya helyenként csúszott, és mikor megpillantottam a célt, nagy kő esett le a szívemről. A stressz mindig más formában jelentkezik, nehéz erre felkészülni, de nagyon örülök, hogy gond nélkül teljesítettem a távot. A gyorsasági szakasz végén várt rám a csapatom, itt pár perc szünetet engedélyeztem magamnak, majd folytattam is az utam tovább a bivac felé.
Az első nap 454 km volt, de ma már 803 kilométer vár rám. Persze semmi sem történik egyszerűen, a Dakart nem adják ingyen, és a test az első napokban még csak szokja a hatalmas megterhelést. Nekem is feltörte a hátsóm az ülés, ami iszonyatos fájdalommal tud járni. A táborban jelentkeztem a Medical sátorban, ahol felkészült orvosok kezelik a sérült versenyzőket. Nem gondoltam, hogy egyszer erre fanyalodok majd, de jobb elejét venni a problémáknak. Kaptam egy jó kis kenőcsöt és a másnapi start korai időpontja miatt nyugovóra tértem.”
