Retro hírek
Retro – Az utolsó Ezüst Nyíl-pilóta
2003-ban ezen a napon hunyt el az a versenyző, aki három nagydíjat is megnyert a legendás Mercedesek volánjánál, s még több is összejöhetett volna neki, ha nem üldözi folyamatosan a balszerencse.
részletekRetro – 7 másodperc a pályacsúcsnak
A Ligier sosem nyert világbajnoki címet az F1-ben, pedig 1979-ben Jacques Laffite az első és második nagydíjon sem talált legyőzőre – a dominancia azonban ki is fújt Brazíliában.
részletekRetro – A fél világ Abu Dhabiba megy
Mikor Abu Dhabi bejelentette, hogy hamarosan F1-es nagydíjat rendez, a komplett F1-es világsajtót az országba utaztatták, köztük kollégánkat is, aki elképesztő luxussal találkozott.
részletekMinek nevezzelek? F1-es McLarenek a múltban
A várakozások alapján a McLaren valószínűleg vissza fog térni legendás narancssárga színezéséhez, ám egy fontos változást már most bejelentettek: MP4-32 helyett MCL32-nek fogják hívni 2017-es modelljüket.
részletekEcclestone két tragikus sorsú versenyzője
A Formula-1-ben töltött közel hatvan éve során Bernie Ecclestone keserű emlékeket is bőven szerzett. Rindt és Lewis-Evans egyaránt a sportág hősi halottjai között szerepelnek, és mindkettejüket Ecclestone menedzselte.
részletekRetro – Schumi: Rossinak nem kell tanács
Ugorjunk vissza abba az időbe, amikor Valentino Rossi F1-es kollektív teszten vezette a Ferrarit. Michael Schumacher véleményét természetesen kikérték, akit meggyőzött az olasz sebessége.
részletekMéltán Elfeledve: Sárga + piros = narancs
Újonc versenyzőjük egyetlen kör alatt az utolsó helyről az élre állt – valószínűleg ez az egyetlen dolog, amire emlékszünk az eltűnő Jordan második reinkarnációjáról, a Force India elődjéről…
részletekRetro – Egy pálya, egy év, két nagydíj
Az 50-es évek az F1 mai szemmel legszokatlanabb történeteivel szolgálnak. A Retro mai témája is ezek közé tartozik: miért versenyeztek duplán Buenos Airesben annak idején a pilóták?
részletekNekrológ: A 2010-es generáció
A Manor összeomlásával véget ért az F1-es csapatok „2010-es generációjának” története, melyet most röviden áttekintünk a kiválasztási folyamattól a szűk esztendőkön át egészen a megszűnésükig.
részletekA Patkánytól a Jégemberig – F1-es becenevek
A Formula-1 hat és fél évtizede során számos pilótára ráragadtak kedveskedő becézések vagy éppen csúfnevek. Miről nevezték el a Professzort vagy épp a Monzai Gorillát?
részletekRetro – A McLaren elfeledett hőse
Ezúttal egy méltatlanul elfeledett csapatvezetőről lesz szó, aki nélkül az egyik legpatinásabb F1-es istálló talán már nem is létezne.
részletekMi volt Ecclestone legőrültebb ötlete?
Eljátszott dráma, fellocsolt pálya, átvágható kanyarok, érmek, sorsolás, büntetőkiállások, két futam… Röviden felidézzük Bernie Ecclestone elvetemült F1-reformjait, te pedig szavazz: melyik volt a legdurvább?
részletek