DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Retro

Wurz már bánja egyik legnagyobb pillanatát

Az osztrák pilóta 1998-ban még feltörekvő tehetségnek számított, Monacóban pedig Michael Schumacherrel akasztotta össze a bajszát - ma már úgy véli, nem kellett volna.

1998 első fele a McLaren uralmáról szólt: a Monacói Nagydíj előtt négy (Hakkinen három, Coulthatd egy) győzelmet szerzett a wokingi gárda, a Ferrari és Michael Schumacher pedig csak egyetlen egyet. A német finn riválisához képest 12 pontos hátrányban érkezett meg a hercegségbe, ahol az volt a terve, hogy lefaragja a különbséget, de végül mégis üres kézzel volt kénytelen távozni az utcai pályáról. Ebben nagy szerepe volt az akkor mindössze nyolcadik F1-es futamát teljesítő Alexander Wurznak, aki amint meglátta a bokszkiállásáról visszatérő Ferrarit Benettonja visszapillantó tükrében, nem nagyon állt szándékában, hogy elengedje a német pilótát.

„A tévében nagyon menőnek tűnt, de az az igazság, hogy valójában egy egyszerű és buta manőver volt” – idézte az osztrákot a Motorsport-Total.com. „Még mindig bánom ezt a versenyt, hiszen igazából nem is akartam harcolni Michaellel. Más stratégián autóztunk, hiszen én a második helyért harcoltam, ő pedig az ötödik-hatodik helyért. Nagyszerű köridőket autóztam, ő pedig friss abroncsokkal haladt mögöttem. Mivel más taktikán voltunk, azt gondoltam, úgysem fog megelőzni engem, ezért kívülről akartam kezdeni a Loews-kanyart, hogy én tudjak előzési pozícióba kerülni.”

Schumacher azonban nem látott Wurz fejébe, ezért belülre bújt. „Csendben kellett volna maradnom, hiszen nem ő volt az ellenfelem, és veszítettem volna vele, hiszen a második helyért harcoltam Mika Hakkinen mögött. De aztán macsó módra váltottam, és azt mondtam magamnak: ’Nem fogom hagyni, hogy ez a német faképnél hagyjon, szembe szállok vele.’”

A koccanásokon mindketten rajtavesztettek: Schumacher három körös hátrányba került, amíg szerelői a bokszban próbálták megjavítani autóját, de amikor visszajött, sem jutott tovább a 10. pozíciónál. Eleinte úgy tűnt, hogy Wurz sértetlenül úszta meg az incidenst, ám 12 körrel később az alagút végén megadta magát jobb első felfüggesztése, és hatalmas balesetet szenvedett. Hála az égieknek, nem esett baja, ahogyan két héttel későbbi, montreali halálszaltója után is sérülés nélkül hagyta el a Benettont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: