1979. február 4-én már a Formula-1-es szezon második versenyét tartották. A szezonnyitányra két héttel korábban, Argentínában került sor, a Ligier és francia pilótája, Jacques Laffite pedig szárnyalt: pole-pozíció, leggyorsabb kör, futamgyőzelem volt a mérlege.
Ezután utazott a mezőny Brazíliába, ahol folytatódott a Buenos Aires-i történet: Laffite újra elhappolta a rajtelsőséget. Interlagos 1975-ből jegyzett időmérős csúcsát nem kevesebb, mint hét másodperccel döntötte meg. Ez a különbség némi magyarázatra szorul: egyrészt az 1978-as brazil futamnak nem Sao Paulo, hanem Rio de Janeiro adott otthont, mialatt a hírhedten döcögős pályát újraaszfaltozták – habár a végeredmény sem volt tökéletes.
Időközben pedig megérkeztek a Formula-1-be a szívóhatást felhasználó autók, a sportág pedig felváltott egy magasabb sebességi fokozatba. Bár az 1978-as idény második felét a Lotus és Brabham szívóhatásos versenygépei uralták, az új szezonra a Ligier is ütőképes konstrukciót rakott össze, a JS11-et. Ezzel magyarázható a korábbi négy szezonja alatt csupán egyszer győztes Laffite hirtelen szárnyalása.
Laffite mögött csapattársa, Patrick Depailler sorakozott fel a rajtrácsra, aztán következett – amiből érezhető, hogy nem kavarodott fel egészen a mezőny, csupán a Ligier katapultált mindenki elé – a két Lotus, Reutemann és Andretti, valamint a két Ferrari, Villeneuve és Scheckter. A Ligier dominanciáját csupán a rajt utáni pillanatokban tudták megtörni: Reutemann rövid időre Depailler elé került, de a francia rövidesen vissza is vette pozícióját.
Bár végül csak öt másodperccel csapattársa előtt, de Laffite újra győzött: a siker ezúttal is triplázást jelentett, a leggyorsabb kört szintén ő futotta meg, két verseny elteltével tökéletes statisztikával rendelkezett. Az érdekesebb események hátrébb zajlottak, nevezetesen a hazai hős, Emerson Fittipaldi részvételével, aki a kilencedik rajthelyről verekedte fel magát a negyedik pozícióig, majd támadta Reutemannt. Egy elszabaduló kerék vetett véget futamának, így a Lotus argentinja egészítette ki a pódiumot, a megpördülő Didier Pironi (Tyrrell), valamint a bokszban is látogatást tevő két Ferrari, Gilles Villeneuve és Jody Scheckter szerezték a pontokat.
Két verseny után Jacques Laffite 18 ponttal vezette a világbajnokságot, nyolc egységgel a második helyezett előtt, aki Reutemann volt, megelőzve Depailler-t. A konstruktőrök között a Ligier-nek kétszer annyi pontja volt, mint a mögötte álló Lotusnak – végül azonban esélye sem volt a versenyzőnek vagy csapatnak, hogy felkerüljön a világbajnokok listájára: a JS11 fölénye kifújt a Brazil Nagydíj után.
Mire a szezon márciusban folytatódott, a Ferrari új autója is megérkezett, amely átugorta a Ligier-t. Depailler szerzett még egy futamgyőzelmet a későbbiekben, Laffite azonban még csak a dobogó legtetejére sem állhatott fel az idény hátralevő részében. Négyszer végzett a legjobb három között, ezeket leszámítva azonban nem gyűjtött több pontot: ez a végelszámolásban érmes pozícióra sem volt elég, negyedik lett az összetettben, ahol Scheckter és Villeneuve zárt 1-2-es pozícióban – ezért általában „ferraris év”-ként tekintünk vissza 1979-re, habár meglehetősen változatos szezon volt. A Lotus nem talált vissza a sikerekhez a későbbiekben, csak még tovább gyengült, a Williams viszont megtáltosodott a szezon második felében: a Ligier így végül csupán harmadik lett a konstruktőrök között.
