DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

1979

Megveheted egy világbajnok Williamsét

Nagyszabású bemutatón csodálhattunk meg számos, igen jelentős autót a grove-i istállótól a tavalyi évben. Idén pedig kalapács alá kerül Alan Jones, az 1980-as világbajnok versenyautója.

részletek

Megépítheted Villeneuve autóját Legóból

A Lego ’Speed Champions’ szériája ikonikus versenyautókat tartalmaz, köztük Gilles Villeneuve 1979-es Ferrariját. Nem lenne meglepő, ha egy hadseregnyi felnőtt tűnne fel a boltokban.

részletek

Retro – 1979-ben F1, 2017-ben Le Mans

Egy évvel Prost, és öttel Senna előtt debütált az F1-ben, együtt versenyzett Laudával, Andrettivel, Hunttal, Villeneuve-vel, Rosberggel – persze az idősebbekkel. 2017-ben pedig ismét Le Mans-ba megy.

részletek

Retro - Villeneuve viharon és Renault-n át

1979-ben ezen a napon rendezték azt a Dél-afrikai Nagydíjat, amely az F1-be megérkező Renault első kézzelfogható sikerét hozta, emellett viszont a közvetlenül a rajt után megérkező viharról is emlékezetes maradt.

részletek

Retro – Hét másodperc a pályacsúcsnak

A Ligier sosem nyert világbajnoki címet az F1-ben, pedig 1979-ben Jacques Laffite az első és második nagydíjon sem talált legyőzőre – a dominancia azonban ki is fújt Brazíliában.

részletek

Retro – A bajnok, aki edzés közben vonult vissza

Niki Laudát sosem körülményeskedéséről ismertük: mikor beleunt az F1-be, és a Brabham csapat új V8-as motorja sem tetszett neki, egyszer csak közölte, nem versenyez többé.

részletek

Retro – Amikor a Williams elkezdett nyerni…

…nem lehetett megállítani. A csapat történetének első négy F1-es győzelmét egymás utáni nagydíjakon szerezte meg, ebből a harmadikat ezen a napon, a régi Österreichringen.

részletek

Retro – Búcsúzik a playboy-bajnok

Emlékezetes futamot, igazi roncsderbit hozott az 1979-es Monacói Nagydíj, mégsem ezért idézzük most fel, hanem azért mert ez volt James Hunt utolsó F1-es futama – rosszul váltott csapatot...

részletek

Retro – Egy Ligier-vel a bajnoki címért?

Az 1979-es F1-es szezon előtt aligha sorolhatta volna bárki a Ligier istállót a bajnokesélyesek közé, azonban a francia istálló olyan villámrajtot vett

részletek

Retro – Villeneuve három keréken is király

Gilles Villeneuve rövid pályafutása alatt, de főleg az után rengeteg rajongóra tett szert, olyan mutatványai miatt is, mint amilyet 1979-ben, az F1-es Holland Nagydíjon produkált.

részletek

1979 - Az emlékezetes szezonok sorából

Üljünk be ismét az időgépbe, állítsuk be a célt 1979-re. Abba az időszakba fogunk érkezni, amikor a NASA megépítette a többször felhasználható űrrepülőgépet, a Szovjetunió csapatokat küldött Afganisztánba, a magyar mozikba megérkezett a Csillagok Háborúja, és Teréz anya Nobel békedíjat kapott.

részletek

Retro – Az egyetlen afrikai világbajnok

Létezik-e az F1-ben érzelmesebb pillanat annál, mint amikor a Ferrari kettős győzelmet arat Monzában? Igen, akkor, amikor ezzel a sikerrel egyidejűleg mindkét világbajnoki címet megszerzik...

részletek