1979-ben az épp ezen a napon, május 27-én megrendezett Monacói Nagydíj egészen különös versenyt hozott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mindössze hatan látták meg a kockás zászlót, s a 7 kör hátránnyal leintett Jochen Masst még pontszerzőként értékelték. Most azonban nem magát a futamot idézzük fel, hiszen a verseny más szempontból is különleges volt: ez volt minden idők egyik legnagyobb F1-es egyéniségének, 1976 világbajnokának utolsó nagydíja: James Hunt egy műszaki hibával búcsúzott.
Az alábbiakban áttekintjük hogyan került leszállóágba a világbajnok karrierje, aki egy évvel bajnoki címe után már utolsó győzelmét ünnepelte, majd újabb másfél év múlva hátat fordított a száguldó cirkusznak. Az 1977-es idény nem volt mentes a botrányoktól: a tragikus emlékű dél-afrikai futam előtt például őrizetbe vették, mert az országban tiltott pornográf magazint találtak nála a vámvizsgálat során, Kanadában megtámadott egy sportbírót, míg Japánban győzelme ellenére nem vett részt a díjátadón.
Ez a siker egyébként már a harmadik volt Hunt számára a szezonban, akit elsősorban megbízhatósági problémák akadályoztak meg abban, hogy beleszóljon a bajnoki küzdelembe. Hogy a sebessége nem hiányzott, azt jól mutatja a még a régi autóval, a M23-assal zsinórban megszerzett három pole-ja a szezon elején, később pedig, miután az M26 beérett, nyers tempóban csak Andretti és a Lotus tudta tartani vele a lépést. Angliai győzelme után egyébként még nem tűnt lehetetlennek, hogy harcban legyen a címért, de az ezt követő négy egymás utáni kiesése miatt csak az ötödik hely jutott neki a végelszámolásban.
A következő esztendőben aztán a McLaren megbízhatatlanságához lassúság is párosult, majd amikor egy a ground effect-et hasznosítani kívánó autót építettek, az további problémákat szült. A bajnoki reményekkel harcba szálló Hunt végül csak nyolc pontot szerzett, de az Olasz Nagydíj után az eredmények már nem igazán számítottak, hiszen ő is belekeveredett a rajtbalesetbe, melyben Ronnie Peterson végzetesnek bizonyuló sérüléseket szenvedett. A bajnok az ifjú Riccardo Patresét hibáztatta a történtekért, s igazán sosem tudott megbocsátani neki még akkor sem, amikor a bíróság kimondta az olasz ártatlanságát.
A McLaren és Hunt végül közös megegyezéssel elváltak egymástól, a brit pedig új csapat után nézett. Hiába hívta a Ferrari, az olaszokra jellemző átpolitizált környezet megijesztette őt – pedig könnyen lehet, hogy ezzel egy világbajnoki címről mondott le. Így az olaszok Jody Schecktert igazolták le, aki csapattársát megelőzve ért a csúcsra, míg Hunt épp az ő helyére ment ahhoz a Wolf csapathoz, mellyel Scheckter a megelőző években szép sikereket ért el.
Nem úgy Hunt, aki az 1979-es szezon első hét versenyén csak egyszer ért célba, de pontot akkor sem szerzett, Monaco után pedig elege lett, és szedte a sátorfáját. Hamarosan már kommentátorként tűnt fel a BBC-n, ahol a következő évtől elválaszthatatlan párost alkottak Murray Walkerrel egészen 1993 nyaráig, amikor Hunt szívroham következtében elhunyt – mindössze egy nappal azt követően, hogy megkérte kedvese kezét.
