Mivel hat év után először kimaradt a naptárból a Svéd Nagydíj (Ronnie Peterson és Gunnar Nilsson hirtelen jött halála miatt csökkent az érdeklődés), öthetes szünetre vonult el a mezőny a monacói és a francia futam között. Ezen idő alatt pedig rengeteg esemény történt a mezőnyben: James Hunt például bejelentette F1-ből való végleges távozását, a helyét így Keke Rosberg vette át a Wolfnál. A szezont erősen kezdő Partick Depailler pedig el is búcsúzhatott azévi F1-es bajnoki reményeitől, miután mindkét lábát eltörte egy balesetben sárkányrepülőzés közben.
A harmadik alkalommal Dijonban megrendezett futamra nem meglepő módon a hazai Renault csapat készült legnagyobb elánnal. Az 1977-ben a sportba forradalmi turbómotorjával megérkező istállónál tisztában voltak vele, hogy erőforrásuk egy körön képes kiemelkedni a mezőnyből, ám a versenyeket a legritkább esetben bírta végig, így gyakran füstölve félreálló autóira a közvélemény hamar rá is ragasztotta a „sárga teáskanna” gúnynevet. A még dobogóval sem rendelkező márka azonban minden várakozást felülmúlva kezdte meg a hétvégét, hiszen Jean-Pierre Jabouille és Rene Arnoux révén kisajátították az első rajtsort hazai pályán, Gilles Villeneuve és Nelson Piquet előtt.
A rajtnál aztán Villeneuve rögtön el is rontotta a franciák örömét, hiszen a harmadik helyről az élre katapultált, és néhány másodperccel el is húzott Jabouille-tól, miközben Arnoux a 9. helyig esett vissza, így a következő körök az ő felzárkózásáról szóltak.
Villeneuve a Ferrarival komolyan megnyomta a verseny első felét, így nem is jött váratlanul, hogy féltáv környékén szemmel láthatóan is egyre jobban szenvedni kezdett a gumikkal. Jabouille felzárkózott rá, és a 47. körben át is vette tőle a vezetést, miközben a kanadai köridejei egyre romlottak, és esélyesnek tűnt, hogy Arnoux is utat talál majd mellette a verseny végéig.
Nem így történt, és ezt a történetet már bizonyára nem kell különösebben ecsetelni. Arnoux az utolsó körökre valóban utolérte Villeneuve-öt, de a Renault motorja köhögni kezdett, így nem tudott simán elmenni a Ferrari mellett. A két autó az utolsó két körben folyamatos csatát vívott egymással, többször is koccantak a kerekeik, kanyarokon át haladtak egymás mellett és ide-oda cserélgették egymás közt a második helyet. Küzdelmükre máig kellemes nosztalgiával tekintenek vissza a rajongók, és az F1 történetének egyik legemlékezetesebb csatájaként emlegetik. Végül Villeneuve-nek jött ki jobban a lépés a célvonal előtt és elcsípte a második pozíciót, megakadályozva ezzel, hogy a Renault történelmi sikerét rögtön kettős győzelemmel ünnepelje.
A csata mellett ugyanis már-már elsikkadt a tény, hogy ezúttal mindkét „sárga teáskanna” kibírta a célig, és Jean-Pierre Jabouille önmaga és a Renault első F1-es diadalát aratta le, ami az első volt a turbómotorok számára is. Ráadásul 100%-ban hazai győzelemnek örülhettek a franciák, hiszen francia pilótával, egy Renault-val, Michelin gumikkal és Elf üzemanyaggal történt mindez a Francia Nagydíjon. Az örömük már tényleg csak akkor lehetett volna ennél teljesebb, ha Arnoux a harmadik helyett a dobogó második fokára áll fel, de panaszra így sem lehetett ok, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a Renault mindkét autója eljutott a célig.
