Vannak emberek, akik egyszerűen képtelenek befejezni autóversenyzői karrierjüket, a ma születésnapját ünneplő Jan Lammers pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. 11 nappal a Bajnokok Ligája (pontosabban elődje, a BEK) első döntője, s több hónappal az 1956-os forradalom előtt született, amikor Jack Brabham még csak egy futamon volt túl, Graham Hill még csak annyin sem, amikor Fangio még „csak” háromszoros világbajnok volt, Le Mans pedig az előző év sokkhatásából próbált magához térni.
Ő Jan Lammers, aki gyerekkorában autómosással keresett zsebpénzt magának, de hamar kiderült róla, hogy többet tud tenni a volánnal, mint szivaccsal a kezében. 16 éves korában, 1972-ben kezdett versenyezni, buzgón lépdelve felfelé, míg 1978-ban meg nem nyerte az F3-as Európa-bajnokságot. Az ifjú tehetséget a Shadow istálló kézen fogta, és az F1-be vitte, így 1979-ben Elio de Angelis csapattársaként debütálhatott a királykategóriában.
A szezon nem alakult különösebben jól, igaz, első számú pilótaként foglalkoztatott csapattársa számára sem – de ő legalább pontot tudott szerezni a szezonzárón, Lammers viszont nem, az ő legjobb eredménye egy kilencedik (utolsó célba érő) hely volt Kanadában öt kör hátránnyal. Ezt követően ment egy fél szezont az ATS-nél, egy felet az Ensignnél, újabb négy futamot az ATS-nél, majd hatot a Theodore-nál, de még ezt a kilencedik helyet sem tudta megismételni, sőt utolsó évében, 1982-ben már annak is örülnie kellett, hogy hazai versenyére egyáltalán kvalifikálni tudta magát.
1982 végén ott is hagyta az F1-et, s egy rövid CART-kitérőt leszámítva (10 futam, legjobb eredménye egy 5. hely volt) a sportautózás felé fordult. És milyen jól tette! 1988-ban Andy Wallace és Johnny Dumfries oldalán megtörték a Porsche hét éve tartó uralmát egy (sérült!) TWR-Jaguarral, ráadásul Lammers oroszlánrészt vállalt a sikerből, hiszen a 24 óra több mint felét ő teljesítette. 1990-ben szintén jó éve volt, hiszen ekkor második helyet szerzett Le Mans-ban, valamint Wallace és Davy Jones oldalán a Daytona 24 elsőségét is begyűjtötte.
1992 végén Lammers váratlanul ismét felbukkant az F1-ben, s ezzel máris megdöntött egy rekordot, hiszen több mint tíz év telt el két egymás utáni F1-es futama között, amire korábban nem volt példa. A March szerződtette őt a távozó Wendlinger helyére, de komoly eredményeket nem érhetett el, már csak az évtizedes kihagyás miatt sem. 1993-ra is szerződést kapott az ekkor már a 35-ön is bőven túl lévő holland, de pechjére a March a télen csődbe ment.
Lammers ezt követően igazi vándorútra indult, szerepelt a BTCC-ben, a Formula 3000-ben, rendszeresen rajthoz állt Daytonában, ott volt a rövidéletű GP Masters sorozat pilótái között, saját versenyistállót indított az FIA sportautó-bajnokságában és Le Mans-ban is, s a holland A1 GP alakulat csapatfőnöke is ő volt. Daytonában két dobogót, a sportautó-bajnokságban két bajnoki címet ünnepelhetett, 2008-ig rendszeres résztvevő volt Le Mans-ban, majd 2011-ben ismét visszatért a 24 órásra.
A történet pedig még mindig nem ért véget! Lammers 2016-ban ismét elkezdett mozgolódni, s 60. születésnapján túl egy LMP3-as autóval részt vett a Road to Le Mans futamon, az igazi szenzáció pedig 2017-ben következett: Rubens Barrichellóval és egy amatőr honfitársával az oldalán egy LMP2-es egységgel beneveztek a 85. Le Mans-i 24 órás futamra…
