„Valóban igazán különös” – így kezdte beszámolóját Nigel Roebuck, az Autosport veterán szakújságírója az 1982. május 23-án megrendezett Monacói Nagydíjról, és ez egy enyhe kifejezés minden idők talán legkaotikusabb befutójára.
Az előzmények abszolút nem passzoltak Monte-Carlo csillogó miliőjéhez, a sportág ugyanis gyászolt. Két héttel a futam előtt Gilles Villeneuve életét veszítette Zolderben, Enzo Ferrari nem is szerződtetett erre az állomásra senkit kedvenc versenyzője helyett, egy autóval nevezett.
A pole-pozíciót René Arnoux szerezte meg a turbómotoros Renault-val a szívó Cosworth-szal induló Riccardo Patrese Brabhamje előtt. Arnoux Villeneuve-nek ajánlotta megelőlegezett győzelmét, ennek szellemében azonnal az élre állt a rajt után, mögé pedig csapattársa, Alain Prost zárkózott. Az éllovas masszív, hétmásodperces előnyt autózott ki magának, ám a 14. körben az Uszoda sikán bejáratánál megcsúszott és lefullasztotta a Renault-t.
Prost került az első helyre, mögötte pedig Patrese haladt. Hátrébb Monaco szorgalmasan szedte áldozatait kisebb-nagyobb balesetek és meghibásodások formájában, köztük az egyetlen Ferrarit kormányzó Didier Pironit, aki már első vezetőszárny nélkül körözött.
Tizenöt körrel a leintés előtt az addig szemergő eső felerősödött, de senki nem akart már kimenni a bokszba, még a williamses Derek Daly sem, pedig neki nem volt már hátsó szárny sem az autóján, ráadásul a váltójából olajat folyatott végig a pályán.
Három kör volt még hátra, amikor Prost is hibázott az alagút utáni sikánban. Patrese került az élre, de a következő fordulóban a Loews hajtűben megcsúszott Daly olaján és háttal állt a menetiránynak. Mire az ezt veszélyesnek ítélő pályabírók segítségével újra tudott indulni, Pironi és az Alfa Romeo versenyzője, Andrea de Cesaris is elé került.
„Szó volt arról, hogy diszkvalifikálnak, de a bírók azért toltak meg, mert elálltam az utat. Nagy szerencsém volt, hogy az autóm kissé gurult, így újra tudtam indítani a motort” – emlékezett vissza Patrese az Autosport hasábjain.
Ekkor a sérült autóval – nagyon lassan – haladó Pironi vezetett és már csak egyetlen kört kellett kibírjon. Nem sikerült, az alagútban teljesen kifogyott az üzemanyag a Ferrariból. A pályabírók őt is betolták volna, de a francia nemet mondott, tartott a kizárástól.
Ki fog nyerni, kérdezhette több millió ember. De Cesaris következett volna, de még Pironi autójáig sem jutott el, a Kaszinó kanyarnál az ő tankja is kiürült. Megnyílt az esély a kör- és szárnyhátrányban lévő Daly előtt, azonban a pálya hátsó szakaszában a korlátnak csapódott.
„Abszurd szituáció volt, mindannyian ott ültünk a célvonalnál, várva a győztest, de úgy tűnt, sosem látjuk meg” – mondta az ekkor már a BBC-nél közvetítő 1976-os világbajnok, James Hunt.
Végül meglátták Riccaro Patresét, aki valahogy beküzdötte magát a célba, de ő maga sem tudta rögtön, hogy elérte első futamgyőzelmét. Hivatalosan kilenc értékelt pilótát tartanak számon ezen az őrült versenyen, de fizikailag csak öten értek be. A dobogón mégsem közülük valaki, hanem Pironi és De Cesaris állt Patrese mellett, mert a kiesésük előtt már minimum egy kört rávertek a többiekre.
Nigel Roebuck szerint 1982 „kellemetlen év volt, tragédiáktól, széthúzástól és kapzsiságtól csúfítva, és mégis, paradox módon minden idők legemlékezetesebb versenyeit produkálta”.
