DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Rovanpera négyes győzelemre vezette a Toyotát

Komoly kihívás elé állította a versenyzőket és a gépeket egyaránt a Kenya Rali, a vb-éllovast viszont a nehéz körülmények sem akadályozták meg, hogy idei negyedik diadalával tovább növelje a fórját.

A hétvégén rendezték a Rali-világbajnokság idei hatodik állomását, a Kenya Ralit, amely kemény kihívás elé állította a mezőnyt: elképesztően nehéz pályák, brutális homok és por várt a pilótákra. Akik közül megint kiemelkedett Kalle Rovanpera: a finn egyedül a csütörtöki nyitó szuperspeciálon ingott meg kissé, amikor egy defektet is begyűjtött, ezt leszámítva viszont megint leiskolázta a többieket – különösen a szombati hatalmas esőben sarassá váló pályán ment nagyot. Rovanpera ezzel már négy győzelemnél jár 2022-ben, előnye pedig már 65 pontra rúg a vb-tabellán.

rovanpera-kenya-wrc-dppi



A kihívóknak szinte egytől egyig adódtak problémái a rali során. A legközelebb Rovanperához Elfyn Evans tudott kerülni, akinek egy ízben a szélvédőtisztítójával voltak gondjai, amely jelentősen rontotta számára a látási viszonyokat. A harmadik helyre Kamamoto Katsuta ért oda, míg a negyedik hely a nyitó speciált megnyerő Sebastien Ogier-é lett, aki pedig a homok miatt motorerőt is veszített pénteken, majd defektet is kapott – azaz az első négy helyet elhozta a Toyota Kenyában.

A pontversenyben második helyen álló Thierry Neuville egész sornyi műszaki problémával küzdött, de még így is behozta az ötödik pozícióban a Hyundait. Ott Tanak már nem volt ilyen szerencsés, ő a szombati utolsó szakaszon után kénytelen volt feladni a viadalt. Pórul járt Sebastien Loeb is, akinek kisebb tűz is kiütött a motorjában – igaz, ezzel együtt is végül nyolcadikként zárta a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: