DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Hetedik hely, és rengeteg tapasztalat Rómából

Hetedik lett a Rally di Roma Capitale-n a Herczig Norbert - Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team versenyzőpárosa először versenyzett az ERC olaszországi futamán, ahol végig nagy csatát vívtak a helyi vetélytársakkal.

„Úgy érzem magam mintha dobogós helyen zártunk volna” – mondta a céldobogó előtt Herczig Norbert, és csaknem így is történt, hiszen az állandó ERC indulók közt negyedik lett a MOL Racing Team kettőse. Az új helyszínen 16 gyorsasági szakaszt teljesítettek, megismerték a pályákat, ráadásul a versenytempójuk is az élmezőny közvetlen közelében volt.

e3ecbd8f3ae0be3d57c0da5ffca7cc00_resize



Bár a Rally di Roma Capitale aszfaltos pályákon zajlott, két egymástól eltérő napon kellett gyorsnak lenniük a párosoknak. „Az első napon szűk, defektveszélyes pályákat jelöltek ki a szervezők. A teszten sem tudtunk erre készülni, mert más jellegű szakaszt kaptunk, és az idei defektek után tudatosan visszavettem a tempóból. Nem vágtam le minden kanyart, igyekeztem az úton maradni, és a gumiválasztásunknál is inkább a biztonságra törekedtünk. Ennek ellenére nagyon jó időket autóztunk, a nap végén az ötödik helyen álltunk, ami fontos bajnoki pontokat hozott a konyhára” – mondta Herczig Norbert az első hat gyorsaságiról. A szombati versenynapon egy kis kalandja volt a magyar párosnak. Egy hosszú gyors balos kanyar végén a Volkswagen Polo GTI R5 hátulja érintett egy betonfalat. A következő kilométereken Norbi kicsit óvatosabban vezetett, figyelte, hogy sérült-e az autó, de a Polónak meg sem kottyant az ütés, sőt a szakaszon a közjáték ellenére is hatodik időt autóztak a fiúk.

Vasárnap izgalmas csata alakult ki a MOL Racing Team párosa és az ERC egyik ifjú tehetsége, Chris Ingram között. Egytized másodperces különbséggel kezdték a napot, folyamatosan ment az adok-kapok, végül nyolc szakasz után Ingramék 3.7 másodperces előnnyel álltak a hatodik helyen, de az utolsó két rövid városi gyorsaságin nem volt értelme kockáztatni, így maradt ez a sorrend kettejük közt. „Remek csata volt. Büszke vagyok rá, hogy tartani tudtuk a tempót, hiszen Ingram saját bevallása szerint is negyedszer versenyez ezeken a pályákon, nekünk pedig minden teljesen új volt. Persze odafigyeltünk rájuk, és élveztük a versengést a hatodik helyért, de azt is szem előtt tartottuk, hogy végig kell menni a futamon, mert kellenek a tapasztalatok” – mondta Norbi a csatáról, aztán a szakmai részről is beszélt. „Vasárnap napközben változtattunk a beállításokon, és az itinert is módosítottuk. Ez már az Eb-s rutinnak köszönhető, mert annak ellenére, hogy ez volt a második aszfaltos versenyünk a Polóval és a Michelin gumikkal, a szervizben és a gyűjtőpontokon folyamatosan ott volt előttünk a laptop, és ha kellett, módosítottunk a beállításokon. Egyébként itt kell megjegyeznem, hogy a Michelin gumik fantasztikusan teljesítettek egész hétvégén. Sikerült több abroncs típust is kipróbálnunk és egytől-egyik azt a profizmust kaptuk, amiért az év elején mellettük döntöttünk.”

d4f06cd3eeeeeed0df972b2362c3b17a_resize

Az olasz futamon is megmutatkozott a hazai pálya előnye, és ezzel a pályaismeret fontossága. Az abszolút értékelésben a dobogós helyeken olasz párosok végeztek, míg az állandó ERC résztvevők közt az első négy páros közt egy percen belüli időkülönbséggel végzett a 16 gyorsasági után. „Elértük azt, amiért jöttünk. Megismertük a pályákat, újra láttuk, hogy aszfalton ott vagyunk az ERC élmezőnyében, és fontos pontokat is gyűjtöttünk. A Barum Ralira újra magabiztosan utazunk majd” – fejezte be az értékelést Herczig Norbert.

A Rally di Roma Capitale végeredménye:

1. Giandomenico Basso / Lorenzo Granai  Skoda Fabia 1:57:32.0

2. Simone Campedelli / Tania Canton – Ford Fiesta  +53.3

3. Andrea Crugnola / Pietro Elia Ometto – Skoda Fabia + 1:00.3

4. Alexey Lukyanuk / Alexey Arnautov – Citroen C3 1:03.0

5. Filip Mares / Jan Hlousek – Skoda Fabia +1:26.0

6. Chris Ingram / Ross Whittock – Skoda Fabia +1:43.6

7. Herczig Norbert / Ferencz Ramón –Volkswagen Polo GTI R5 +1:49.1

8. Martin Seks / Uldis Briedis – Skoda Fabia +3:14.5

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva

május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt

május 24-26.: Rally Liepaja, murva

június 28-30.: Rally Poland, murva

július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt

augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt

szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva

november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: