DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

WRC: Fogy Tanak előnye, Latvala kiesett

Jari-Matti Latvala délelőtt még majdnem az élre is tudott állni, délután azonban kiesett a Portugál Ralin. Ott Tanak, bár vezet, majdnem teljesen elfogyott az előnye a sérült Toyota miatt.

Szombat délelőtt még úgy nézett ki, Jari-Matti Latvala állhat az élre a Portugál Ralin, délután azonban már fel kellett adnia a viadalt, miután autóján egy lengéscsillapító teljesen tönkrement. Eleinte emiatt csak kilenc másodpercet vesztett, később azonban romlott autója állapota, így, hogy épségben megőrizzék a Toyotát, a finn feladta a viadalt.

Márkatársa, Ott Tanak saját elmondása szerint is hasonlót érzett autóján, végül azonban épségben be tudta hozni a másik Toyotát, igaz, előnye mindössze négy és fél másodperc a harmadik toyotással, Kris Meeke-kel szemben.

tANAK



Ahogy az később kiderült, Tanak is sérült lengéscsillapítóval versenyzett, de ahogy arról szó esett, a vezetést meg tudta tartani Meeke és a délután észhez térő Thierry Neuville előtt. Neuville eleinte csak kevéssel volt Sebastien Ogier előtt, a belga viszont a napot már 12 másodperc fórban zárta a sokszoros világbajnokhoz képest, sőt, Meeke-hez képest is csak alig több mint 4 másodperc a lemaradása.

Ogier mögött Esapekka Lappit, a másik finnt, Teemu Sunninent, valamint Elfyn Evanst találjuk, a WRC2-es géposztályt Harri Rovanpera vezeti.

A pontos eredménylista ITT követhető!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: