DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Gigászi Neuville-Tanak csata a Lengyel Ralin

Három másodperc választja el a két pilótát az utolsó nap előtt, Latval alatt megállt a Toyota, Ogier már lemondhat a dobogóról.

A pénteki szenzációs küzdelem után szombaton sem hagytak alább az izgalmak a Lengyel Ralin, folytatódott Thierry Neuville, Ott Tanak és Jari-Matti Latvala tizedekre menő csatája. A finn toyotás ezúttal minimálisan, de lassabbnak bizonyult két kollégájánál, akik között vadul ment az adok-kapok: Tanak átvette a vezetést egy megforgás ellenére, majd az első kör végén Neuville visszavágott és ismét az élre állt.

Délután jött a dráma, Latvala alatt megállt a Toyota és hiába volt néhány másodpercre az első helytől, fel kellett adnia a futamot. Neuville is beszedett egy defektet, így Tanak hirtelen az eddigiekhez képest óriási, 14 másodperces előnybe került, de egy hiba után elveszítette a hátsó szárnyát, amely miatt jóval lassabbnak bizonyult a hátralévő két szakaszon. Ezt kihasználva a vasárnapot ismét Neuville kezdheti az élen minimális előnnyel, a Hyundai és a Ford csatája élményszámba megy eddig.

Mögöttük a nagyon stabilan és gyorsan autózó Paddon a harmadik, aki szakaszt is nyert és simán ellépett Ogier elől, igaz, a címvédőnek volt két lassú defektje, volt egy hibája és volt némi motorproblémája is, így a negyedik helyét próbálja megőrizni Sordo és a pályafutása első WRC-s futamát teljesítő Teemu Suninen előtt.

Összekapta magát a Citroen, Lefebvre feljött hetediknek, de a szakaszeredményeket tekintve ő és Mikkelsen is járt már többször az első három-négyben, az "emberibb" körülményekben jobban működik a C3 WRC.

Vasárnap négy gyorsasági vár még a mezőnyre, a versenyt lezáró power stage 12:18-kor kezdődik majd.

A Lengyel Rali állása a szombati nap után:

1. Thierry Neuville       Hyundai i20 WRC    2:10:26,3

2. Ott Tanak               Ford Fiesta WRC      +3,1

3. Hayden Paddon       Hyundai i20 WRC     +25,5

4. Sebastien Ogier       Ford Fiesta WRC      +1:32,0

5. Dani Sordo              Hyundai i20 WRC     +1:43,8

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: