DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Végre: Andreas Mikkelsen újra WRC-ben!

A tavalyi év bronzérmese idén parkolópályára került, de a következő futamon rajthoz állhat egy idei WRC-vel - volt egy csapat, amely úgy érezte, hogy rá van szükség.

Mi is többször írtunk már róla, hogy Andreas Mikkelsennek helye lenne az idei világbajnoki csatában egy jó WRC-vel, ám egyszerűen nem volt szabad ülés, ahova igazolhatott volna a Volkswagen váratlan kivonulását követően. Most viszont megkapja a lehetőséget: a gyártók között utolsó helyen álló Citroen úgy gondolta, hogy szükség van a szolgálataira.

"Nem titok, hogy az előző év vége óta próbálok megoldást találni arra, hogy egy idei WRC-ben ülhessek és versenyezhessek" - mondta erről Mikkelsen. Az sem titok most már, hogy hol folytatja: a júniusi Szardínia Ralin a Citroen színeiben fog indulni egy C3 WRC-vel. "Alig várom már, hogy tesztelhessek és készülhessek a futamra. Biztos, hogy rövid lesz erre az idő, de az a lényeg, hogy ismét ott lehetek a mezőnyben egy erős csapattal."

mikkelsen



Mikkelsen idén eddig a WRC2-ben mutatta meg tudását egy Skoda Fabia R5-össel, amellyel kétszer is nyert, legutóbb pedig az utolsó gyorsaságin hibázva dobta el az első helyet.

A Citroennel hivatalosan csak erre az egy futamra állapodott meg, de a legtöbben abban bíznak, hogy hosszabb távon is számítanak rá a franciák, akiknél Kris Meeke rensdszeresen ront és bár Craig Breen hozza a pontokat, már most komoly lemaradásuk van a pontversenyben. Mikkelsen Stephane Lefebvre helyét foglalja el, aki a hírek szerint a következő futamon már visszatér.

"Az első hat futam után elmaradnak az eredményeink a várttól, Andreasnak pedig komoly tapasztalata van, ami sokat számít, mert mi nem indultunk tavaly Szardínián" - mondta a Citroen csapatfőnöke, Yves Matton. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: