DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Korzika Rali: Meeke kiesett, Ogier bajban, Neuville az élen

A Citroen brit pilótája az első helyről adta fel a futamot a C3 WRC motorproblémája miatt, a kibontakozó Neuville-Ogier csatának pedig a francia váltógondja vetett véget.

A pénteki naphoz hasonlóan szombaton is négy gyorasasági várt a Korzika Rali mezőnyére az idei rali-világbajnokság első igazi aszfaltos versenyén, de rögtön érezhető volt, hogy "változik a szél" - a tegnap még erőn felül vállalva is csak harmadik Thierry Neuville leosztotta a mezőnyt és egyetlen szakasz alatt ledolgozta Sebastien Ogier-vel szembeni hátrányát. 

A második pályán aztán jött az igazi fordulat: az addig magabiztosan vezető és újabb győzelme felé haladó Kris Meeke Citroenjének motorja megadta magát, így a brit pilóta az élről volt kénytelen feladni a futamot. A Neuville-Ogier meccs hirtelen már az első helyért folyt és a belga másodjára is odavert szűk kilenc másodpercet a világbajnoknak, amivel átvette a vezetést.

Délután visszavágott a francia, javított a Ford beállításain, a következő szakaszt behúzta hat másodperccel, de a nap utolsó pályáján őt is utolérte a technika ördöge: miután a másik két Fiestával is adódtak gondok, a címvédő autójában elromlott a hidraulika (csak a hátsó hajtás működött és a váltó is kettesben maradt), elveszített 37 másodpercet, így elbukta a futamot. Neuville-nek holnap már csak be kell gurulnia a célba, igaz, idén már kétszer is hibázott hasonló helyzetben - ha most ezt nem teszi meg, akkor első győzelmét arathatja 2017-ben. Ogier előnyéből szűk húsz másodperc maradt Sordóval szemben, így ha az esti szervizben elhárítják a gondokat, akkor az ezüstérem így is az övé lehet hazai futamán. 

neuville_1



A harmadik-negyedik-ötödik helyen a továbbra is kissé frusztrált és Neuville-hez képest meglepően lassú Sordo, a Toyotával délután javító Jari-Matti Latvala, valamint az egyetlen állva maradt Citroennel küzdő Craig Breen harcol, ebből egyelőre a spanyol jött ki legjobban - saját bevallása szerint lehetetlen ennél gyorsabban menni, nem érti az előtte haladók tempóját. Latvala és Breen között nem egészen három másodperc a különbség a záró két menet előtt.

Az R5-ös mezőny eleje már a hetedik helyen toporog és bár természetesen a tavalyi abszolút vb-bronzérmes Andreas Mikkelsen vezet, a helyi menő, az egyéb autósportos szériákban is jól ismert Stephane Sarrazin egy megforgással együtt is nagyon közel van hozzá.

Vasárnap két gyorsasági vár a mezőnyre, ebből az első a futam legdurvább, 54 kilométeres, több mint ezer kanyart tartalmazó pályája - a második csak tíz kilométer, ez lesz a Power Stage.

A Korzika Rali állása két szakasszal a vége előtt:

1. Thierry Neuville     Hyundai i20 WRC  2:41:10,2
2. Sebastien Ogier     Ford Fiesta WRC   +38,9
3. Dani Sordo            Hyundai i20 WRC  +57,7
4. Jari-Matti Latvala   Toyota Yaris WRC  +1:09,4
5. Craig Breen           Citroen C3 WRC     +1:12,2

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: