DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Monte Carlo Rali: Neuville az élen, Ogier hibázott

Kris Meeke és Juho Hanninen is kiesett saját hibájából, a címvédő pedig reggeli kicsúszását igyekszik ellensúlyozni - már második, de a belga Thierry Neuville egyelőre utolérhetetlen.

A két gyorsaságit és a kelleténél sokkal több eseményt tartalmazó csütörtöki rajt után pénteken hat szakaszt teljesített a Monte-Carlo Rali mezőnye. Az első pályán rögtön borult a papírforma, ugyanis hibázott a címvédő Sebastien Ogier és negyven másodpercet vesztegelt az árokban, amivel alaposan visszacsúszött csütörtöki második helye után. 

A második szakaszon Kris Meeke vétett el egy tempós kanyart és lesodródott az útról, amelynek köszönhetően fel kellett adnia a futamot - a Citroen nagy reménye így nullázással indítja az évet. Szintén hibázott a remek formában kezdő Juho Hanninen, aki a dobogós helyekért csatázott a most debütáló Toyotával, ám a délelőtti kör utolsó gyorsaságiján ő is búcsúzni kényszerült.

ogier-monte



Így csak hét 2017-es WRC maradt talpon, de ebből Elfyn Evans a DMACK-abroncsok miatt teljesen esélytelennek tűnik, sőt, kisebb kategóriás autók is rendszeresen megelőzik, míg Stephane Lefebvre tegnap összeszedett tízperces hátránya miatt nem szólhat már bele az élen állók csatájába. Beleszólhat viszont nagy meglepetésre Craig Breen, aki a tavalyi fejlesztésű, lesajnált DS3 WRC-vel remek időket autózott és csak a nap utolsó szakaszán, egy kicsúszás miatt veszítette el ötödik helyét a gyári Hyundai-t kormányzó Dani Sordóval szemben.

Sordo főleg a beállításokra panaszkodott a nap folyamán, így a Toyotával negyedik helyen álló Jari-Matti Latvalához képest is már közel egy percre van - a finn pilóta szintén nem úszta meg kaland nélkül az első nyolc szakaszt, de csak tíz másodpercet veszített egy megforgással, nagyobb bajba nem került.

A korai hátrányát fokozatosan tüntette el Sebastien Ogier és zárkózott vissza az élmenőkre, az utolsó két pályán pedig már legszebb napjait idézve osztotta le a mezőnyt: a Fiesta WRC-t még csak próbálgató világbajnok két nagyon komoly idővel zárta a napot, amivel feljött a második helyre. Ezzel a végig stabilan, de az utolsó két szakaszon Ogier-nél jóval lassabban autózó csapattársát, Ott Tanakot előzte meg, aki így is elégedett lehet, hiszen különösebb gond nélkül ott van a dobogó alsó fokán, egy másodpercen belül a franciához képest.

Aki azonban nem sokat érzékelt a mögötte zajló csatákból, az Thierry Neuville: a belga klasszis rendkívül meggyőző teljesítménnyel szállította a szakaszgyőzelmeket, majd a kissé túl óvatosra írt itiner miatt veszített előnyéből Ogier-vel szemben az utolsó két pályán - ennek ellenére negyvenöt másodpercnyi fórral vághat neki az öt gyorsaságit tartalmazó szombati napnak.

A Monte-Carlo Rali állása a pénteki nap után:

1. Thierry Neuville       Hyundai i20 WRC     2:05:24,6
2. Sebastien Ogier       Ford Fiesta WRC      +45,1
3. Ott Tanak                Ford Fiesta WRC        +45,4
4. Jari-Matti Latvala     Toyota Yaris WRC    +2:09,7
5. Dani Sordo              Hyundai i20 WRC     +2:57,8
6. Craig Breen             Citroen DS3 WRC     +3:04,1
7. Andreas Mikkelsen   Skoda Fabia R5      +5:50,8
8. Elfyn Evans             Ford Fiesta WRC       +8:12,1
9. Pontus Tidemand     Skoda Fabia R5      +8:22,4
10. Jan Kopeczky        Skoda Fabia R5         +8:38,3

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: