DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Kedvenc versenyén a dobogón Turán

A Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Zsiros Gábor a világbajnoki idényük legjobb eredményét érte el a Ford Fiestávala Katalán Ralin, ugyanis Frici és Gabi a vasárnapi zárónapot követően harmadik lett a WRC2-es kategóriában. A magyar páros összetettben a 16. helyet szerezte meg. A végeredményt azonban homologizációs vizsgálat felülírta, ugyanis a mérlegelésnél az első futómű 2 alkatrészénél minimális súlyeltérést találtak.

"Vasárnap négy gyorsasági szakasszal zártuk a Katalán Ralit, ami most még inkább a szívünkhöz nőtt. Izgalmas nap volt, a szombati előnyünknek köszönhetően most az óvatosságra törekedtünk, ami ugyanolyan nehéz volt, mint amikor mindent kiadtunk magunkból és az autóból. Egy versenyzőnek lelkileg nagy kihívás visszafogottan menni, de szerencsére sikerült megtalálni a jó ritmust, amivel végig egyenletesen és biztonságosan tudtunk haladni és behoztuk a Fiestát a dobogós harmadik helyre.  Felgurultunk a pódiumra, és nagyszerű érzés volt, hogy pont a kedvenc versenyünkön értünk révbe. A verseny után viszont darabokra szedték az autót a homologizációs vizsgálaton, s úgy találták, hogy az első futóműnél két alkatrész nehezebb, az egyik 27, a másik 100 grammal. Ezért kaptunk 25 perc büntetést, így 5 hellyel hátrébb kerültünk az eredménytáblán. Jelenleg várjuk a végleges vizsgálat eredményét, mert az autót felkészítő TRT sem érti mi történhetett. Mindez azonban semmit nem von le a hétvégi versenyzés értékéből, örülönk, hogy így sikerült teljesítni a Katalán Rallyn " - mondja Turán Frigyes.

turan-katalan-rali-day4-(1)



"Nagyon boldogok vagyunk, egy nehéz verseny végén elértük azt, amit legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Többször autóztunk már Spanyolországban, de most minden más volt, változtak a körülmények, összetettebb pályák vártak ránk. Az első nap nem csak a sárral kellett megküzdenünk, de technikai hibák is akadályoztak minket, így nagy hátránnyal indultunk neki a szombati aszfaltos napnak. Itt ismét nehézségekbe ütköztünk, a változatos időjárás többször megtréfált minket, meg kellett tanulnunk jól beállítani az autót, kísérletezgettünk, de a körülmények annyira gyorsan változtak, hogy szinte lehetetlen volt tökéletesen eltalálnunk. Kanyarról kanyarra változott a tapadás, mindig meglepetésként ért minket, hogy a gumi épp száraz vagy nedves talajt ér-e. A körülményektől függetlenül sikerült okosan versenyeznünk és beosztani a szombati előnyünket, mely többek között ellenfeleink hibáiból adódott. Az autó tökéletes volt, a vasárnapi négy gyorsaságit karc nélkül megúszta, így a következő angol futamra szerencsére nincs túl sok munka vele. A csapat már az átépítésen dolgozik, hamarosan pedig indulnak a tesztek az utolsó világbajnoki futamunkra, amit két hét múlva rendeznek Angliában. Köszönjük a csapatnak, támogatóinknak és a szurkolóknak ezt a feledhetetlen spanyol kalandot" - teszi hozzá boldogan Zsiros Gabi.

turan-katalan-rali-day4-(2)

A Katalán Ralit összetettben S.Ogier és J. Ingrassia nyerte, a dobogó második fokára D. Sordo és M. Marti állhatott fel, míg a bronzérmes páros T. Neuville és N. Gilsoul lett.

turan-katalan-rali-day4-(3)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: