DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

WRC: Sordo vezet a spanyol sártengerben

A hazai pályán versenyző Dani Sordo küzdött meg a legjobban az elemekkel a Katalán Ralin, így ő zárta az élen az első napot - Ogier a második, Latvala már kiesett.

Hatalmas esővel kezdődött a Katalán Rali, a rendkívül nehéz körülmények között pedig a Hyundai-ok kezdtek a legjobbak – csak Sebastian Ogier fért be közéjük az első gyorsaságin. A délelőtti körben aztán végül Jari-Matti Latvala nyert két szakaszt, Ogier pedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel átvette a vezetést, Paddon pedig egy technikai probléma miatt maradt le – Ott Tanaknak a hajtással voltak gondjai, Kris Meeke pedig negyven másodpercet veszített egy hibával.

sordo-hyundai-catalunya



Délután még rosszabb pályák fogadták a mezőnyt, a legtöbb pilóta úgy fogalmazott, hogy hihetetlen körülmények között kellett túlélniük a napot. Jari-Matti Latvalának nem volt szerencséje, hibája után a negyedik gyorsaságin fel kellett adnia a futamot és Thierry Neuville is eléggé átalakította az i20 WRC-t, de ő húsz másodperc időveszteséggel folytatni tudta. A hazai pályán versenyző Dani Sordo emelt a tempón és mindhárom délutáni szakaszon gyorsabbnak bizonyult Ogier-nél és átvette a vezetést, így ő zárta az élen az őrült napot - az utolsó pályán megnőttek a különbségek, kicsit szétszakadt az élmezőny.

A Katalán Rali állása az első nap után:

1. Dani Sordo Hyundai i20 WRC '16                1:18,44,4
2. Sebastien Ogier Volkswagen Polo R WRC +17
3. Andreas Mikkelsen Volkswagen Polo R WRC +35,1
4. Thierry Neuville Hyundai i20 WRC '16 +46,3
5. Hayden Paddon Hyundai i20 WRC '16 +47,5
6. Mads Ostberg Ford Fiesta RS WRC +54,3
7. Kris Meeke Citroen DS3 WRC +1:06,3
8. Craig Breen Citroen DS3 WRC +1:44,6
9. Ott Tanak Ford Fiesta RS WRC +2:04,4
10. Eric Camilli Ford Fiesta RS WRC +3:44,3 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: