DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Még keményebb lesz az Olasz Meló

Igazán mozgalmas futamot ígérnek az olaszok a júniusi Szardínia Ralira - a szervezők a napokban történt útvonal ismertetés alapján az év egyik legkeményebb versenye címre pályáznak. A drasztikus változtatás oka egyszerű –a visszajelzések alapján a tavalyi kilométerek nem feltétlen a kihívásokról szólt.

A tervek szerint a június 13-ai, azaz szombati nap lenne a párosok számára a legnehezebb és egyben leghosszabb nap is. A futam második versenynapja nem kevesebb, mint 126 versenykilométert fog tartalmazni, ahol csupán reggel és késő délután lesz lehetősége a versenyzőknek gumicserére. Az algheroi szervizbe délben térnek majd vissza, és szombaton 14 órán keresztül kell éberen figyelniük a verseny történéseit.

Olasz Rali - egyeb_04_resize



Az útvonalak tervezésében egy tapasztalt navigátor segített be - a szombati tíz gyorsot az a Tiziano Siviero állította össze, aki 1988-ban és 89-ben Miki Biasion-nal világbajnoki címet szerzett.

"Egy valódi maratonnal szeretnénk előrukkolni a szombati versenynapon. Ha jól számoljuk, akkor ez lesz az évad leghosszabb napja – mind időtartamban, mind kilométerben." - mondta Siviero.

Összességében 24 gyorsasági szakaszt iktattak be a menetrendbe, mely 251 versenykilométert fog jelenteni június 11-14. között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: