DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
Rali

Öt ok, miért ralizik újra Sebastien Loeb

Sokak örömére a kilencszeres világbajnok Monte-Carlóban visszatér legnagyobb sikerei terepére, a WRC-be, és ugyancsak számos emberben felmerülhetett a kérdés: mi motiválhatta őt? A Red Bull weboldala öt pontban szedte össze az indítékokat.

Első ok: Mert megkérték…

„A Citroen megkérdezte tőlem, hogy részt akarok-e venni a Monte-Carlo Ralin, és azt gondoltam, miért ne? Sok jó emlékem fűződik Monte-Carlóhoz” – hangzott el a francia szájából. Milyen emlékek? Még 2002-ben itt szerezte meg első futamgyőzelmét, habár később visszasorolták a második helyre. Azután bőven kárpótolta magát, hét alkalommal nyerte meg összesen a versenyt.



Második ok: Ez a navigátora hazai versenye

„Ne felejtsék el, Daniel Elena Monacóban született” – folytatta Loeb. Hosszú évek domináns párosa január 22. és 25. között újra összeáll, és a közelmúltban folytatott teszt alapján az sem gond, hogy utoljára a 2013-as Francia Ralin versenyeztek együtt. „Egészen meglepődtem, milyen hamar megtaláltuk a ritmust.”

Harmadik ok: Újra nyerni akar

„Először is szórakozni szeretnék. De végeredményben versenyző vagyok, aki mindig nyerni próbál, habár ezúttal meglehetősen nehéz feladat előtt állok! Több mint egy éve nem vezettem rendszeresen Daniellel. Mindenesetre a legjobbamat nyújtom Monacóban” – mondta Loeb, aki 78 győzelem után is éhes a sikerre.

Negyedik ok: Pont ilyen alkalomra tartogatta magát

Loeb tavaly egész évben a WTCC-re koncentrált, ahol ugyancsak futamot nyert, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elhanyagolta volna a ralizást. Év végén a Rallye du Vart teljesítette, a navigátorülésben feleségével, Severine-nel, nem túl meglepő módon pedig győztesként zártak. Loeb akkor még azt hangoztatta, csak a móka kedvéért vett részt a futamon, persze azóta tudjuk, ennél jóval többről volt szó. „A tavalyi részvétel és győzelem nagyon fontos felkészülés volt Monte-Carlóra.”

Ötödik ok: Mert ez Monte-Carlo!

A legeknek is vannak legjeik: a WRC-ben ezt a Finn, a Wales és Monte-Carlo Ralik jelentik. „Az atmoszféra lenyűgöző Monte-Carlóban. Egyszerűen csodálatos” – vallotta be Loeb.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: