DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

MotoGP: Alex Marquez körrekordot futott, Marc Marquez bukott pénteken Silverstone-ban

Alex Marquez 1:57,295-ös pályarekordjával zárult a MotoGP Brit Nagydíjának pénteki edzésnapja Silverstone-ban. A Gresini Ducati spanyolja a délutáni tréning hajrájában futotta meg az időt, szűk fél tizeddel megelőzve az ismét remeklő Fabio Quartararót. A Yamaha ráadásul ezúttal három motorossal képviselteti magát a top 10-ben és ezáltal a Q2-ben, hiszen a pramacos Jack Miller a harmadik, a gyári csapattárs Alex Rins pedig a kilencedik lett.

Marc Marquez a délelőtti szabadedzésen még a leggyorsabb volt, ezúttal be kellett érnie a negyedik pozícióval – valamint a gyakorlás elején egy esést is produkált, ahogy amúgy Miller és Franco Morbidelli is. Marco Bezzecchi ötödik helye bizakodásra adhat okot az Apriliánál, s a Q2-be bejutott egy Honda is Johann Zarco révén, azaz a gyártók közül egyedül a KTM maradt le erről. Ai Ogura viszont szinte teljes egészében kihagyta az edzést, miután a délelőtti tréningen nagyot esett.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Álex Márquez Gresini Ducati 1'57.295  
2. Fabio Quartararo Yamaha 1'57.342 0.047
3. Jack Miller Pramac Yamaha 1'57.642 0.347
4. Marc Márquez Ducati 1'57.655 0.360
5. Marco Bezzecchi Aprilia 1'57.667 0.372
6. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'57.699 0.404
7. Francesco Bagnaia Ducati 1'57.703 0.408
8. Johann Zarco LCR Honda 1'57.741 0.446
9. Alex Rins Yamaha 1'57.819 0.524
10. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'57.821 0.526
11. Pedro Acosta KTM 1'57.865 0.570
12. Joan Mir Honda 1'57.917 0.622
13. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'57.999 0.704
14. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'58.062 0.767
15. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'58.103 0.808
16. Luca Marini Honda 1'58.151 0.856
17. Brad Binder KTM 1'58.325 1.030
18. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'58.670 1.375
19. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'58.725 1.430
20. Lorenzo Savadori Aprilia 1'59.102 1.807
21. Aleix Espargaró Honda 1'59.322 2.027
22. Somkiat Chantra LCR Honda 1'59.648 2.353
23. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 3'06.995 1'09.700

motogp-alexmarquez-brit-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Amíg az F1-esek a második tesztre készülődnek, addig Nico Hülkenberg…

…a Rio de Janeiró-i karneválon élvezi ki hosszú évek óta első szabad februárját.

Ilyen sanyarú egy F1-es tartalék élete

A Renault-tól Williamshez idén csatlakozó Jack Aitken posztolta az alábbi fotót, amely Barcelonában, a csapat filmes napján készült. Ha be kell ugrani, majd felkeltik…

A ti hetetek is jól összefoglalható egy-egy Bottasszal?

Minden napra egy Bottas: a Mercedes így illusztrál egy hetet vasárnaptól hétfőig Valtteri Bottas testbeszédével.

Öt-tíz évbe is telhet, mire megvalósul a Miami Nagydíj

A Formula-1 tulajdonosa, az amerikai Liberty Media kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, egy második versenyt is szervez az Egyesült Államokban. A városi Miami Nagydíj jelen állás szerint 2021-re van kitűzve (a legelső terv még 2019-ről szólt), de a Formula-1 első embere, Chase Carey ennek fényében most egészen pesszimista nyilatkozatot tett.

Bár épp a napokban érkezett egy pozitív hír, miszerint Miami-Dade County képviselőtestületében a nagydíj számára pozitív eredménnyel zárult egy szavazás, az ellenállás jelentős mind a lakók, mind a helyi politika szintjén: a tiltakozók minden követ megmozgatnak, hogy akadályt gördítsenek az F1 elé. Ez indokolja Carey meglehetősen pesszimistának tűnő becslését.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az USA-ban az ilyen dolgok időbe telnek” – mondta a Motorsport-Totalnak. „Másrészről el kell mondanunk, hogy tovább tart, mint reméltük. Frusztráló, mert rengeteg időt fektettünk bele, de úgy tűnik, az ügy egyre csak bonyolódik. Megbirkóztunk azzal, hogy az időkeret több mint öt évet vesz igénybe. A jelenlegi cél az, hogy mához képest öt-tíz éven belül verseny legyen. Ehhez viszonyítva 12 hónap nem jelentős, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk egyre frusztráltabbak.”

Férfiak között is futamot nyert a W Series bajnoka

A thaiföldi szezonzáró második futamán megszerezte első futamgyőzelmét az F3 Asia sorozatban Jamie Chadwick. A női formulaautós sorozat, a W Series legjobbja, a Williams fejlesztőpilótája Pietro Fittipaldi utólagos büntetésével örökölte meg a futamgyőzelmet. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az abszolút sorrendben még a büntetés után is csak második helyen végzett (akárcsak az első versenyen), az elsőként befutó Ukyo Sasahara, a tavalyi bajnok azonban nem szerezhet pontokat.

Chadwick rövid ideig már egy hónappal ezelőtt is győztesnek mondhatta magát: januárban Abu Dhabiban épp az ő győzelmét vették el a leintés után, mivel kiugrott a rajtnál. A brit pilótalány korábban is nyert már férfi ellenfelekkel szemben, 2018-ban a brit F3-ban, az MRF Challenge-ben pedig bajnoki címet is szerzett egy éve.

Az ázsiai Formula-3-as széria bajnoka Joey Alders lett, fő kihívóját, Jack Doohant legyőzve. A bajnokság neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly Keszthelyi Vivien – Chadwick riválisa a W Seriesben – indult a téli szezonban, a magyar hölgy legjobb eredménye 8. hely volt.

 

Így osztja csapatokba 6+1 DTM-versenyzőjét a BMW

Közölte 2020-as csapatkiosztását a bajor márka: ne tévesszen meg senkit, ha az alábbi felsorolásban hétnél több nevet és ismétlődéseket lát. A hat gyári autót két csapat, az RMG és RMR készíti fel, mivel azonban a csapatbajnokságban csak kétautós formációkat értékelnek, egy fiktív istálló, az RMR is szerepel a nevezésben. A hat gyári egységhez a Robert Kubicát indító ART jön még hozzá.

BMW Team RMG: Marco Wittmann, Timo Glock, Lucas Auer.

BMW Team RBM: Philipp Eng, Sheldon van der Linde, Jonathan Aberdein.

BMW Team RMR: Lucas Auer, Jonathan Aberdein.

ART Grand Prix: Robert Kubica.

Videó: az idei év eddigi leggyorsabb F1-es köre

Valtteri Bottas egészen gyorsan, a 2020-as téli tesztidőszak harmadik napján megdöntötte a tavaly februárban futott leggyorsabb kört. 1:15,732 az új referenciaidő.

Gyönyörű retro raliautókat hajtanak meg Nagy-Britanniában

Méghozzá majdnem 150 autót csodálhatnak meg az erre fogékonyak - akiknek lehetőségük van, a helyszínen, mi sajnos „csak” képernyőn keresztül.

 

Komoly bravúr egyáltalán kilátni az IndyCar aeroscreennel felszerelt autóján

Vagy legalábbis nagyon szokatlan a kameraállás. Persze a versenyzőknek valószínűleg semmilyen problémájuk nincs ezzel.

 

WEC: Zsinórban harmadszor is a pole-ban a Rebellion

Közép-európai idő szerint vasárnap éjszaka zajlott a Hosszútávú Világbajnokság időmérő edzése Austinban, amely a Rebellion egyetlen autójának sikerét hozta: a szezon végén versenyzést befejező istálló pilótái, Gustavo Menezes és Norman Nato – akik Bruno Sennával alkotnak triót – 1:47,530-as átlaggal szerezték meg a rajtelsőséget Sanghajhoz és Bahreinhez hasonlóan, miután a második szabadedzés és a kvalifikáció közti néhány órában motort cseréltek a versenygépben.

A #7-es Toyota (Conway, Kobayashi, Lopez) 1,631 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, míg a #8-as egység (Buemi, Nakajima, Hartley) 1,901 másodperces deficittel lett harmadik. A teljesítménykiegyenlítő rendszer a kalkuláció szerint Buemiéket 2,21, a bajnokságot vezető Conway-éket 2,77 másodperccel lassítja hétvégén: a brit erről azt mondta, a Toyota nem esélyes a győzelemre a hatóráson, hacsak nem történik rendkívüli esemény.

A rajtrács negyedik kockáját már a legjobb LMP2-es egység, a COOL Racing (Lapierre, Borga, Coigny) foglalja el: mindössze három LMP1-es indul a Lone Star Le Mans-on, mivel a Team LNT távolmaradt az eseménytől.

A McLaren majmai McGregort másolják

A papaja páros szokásához híven nem bír magával.

Ma lenne 71 éves Niki Lauda

1949. február 22-én látta meg a napvilágot Andreas Nikolaus Lauda, az F1 háromszoros osztrák világbajnoka, aki tavaly májusban hosszas betegség után veszítette életét. Rá emlékszik ma több F1-es csapat is, amelyekkel tevékeny karrierje során együtt dolgozott.

Beköszöntött a tavasz a MotoGP-ben is

Megkezdődött a motorosok háromnapos katari tesztje, azóta pedig szép lassan már a mezőny nagyja ki is rajzott a pályára.

 

 

 

 

Ez volt a pénteki tesztnap két és fél percben

Bottas legjobb köre, négy piros zászló, megpördülések - röviden így zajlott a téli teszt harmadik napja.

Ha Barcelona, akkor magyar Raikkönen-drukkerek a helyszínen

Hasan Bratic Instagramra feltöltött fotójában egy méretes magyar zászló tűnik fel, benne Hajrá Kimi felirattal. Kolégánk, Mészáros Sándor szerint ez a zászló még akkor is ott volt minden alkalommal Barcelonában, amikor Raikkönen még csak nem is versenyzett az F1-ben.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

21.02.2020 | Formula 1 Pre-season Testing Barcelona #formula1 #circuitdecatalunya #barcelona #mercedes #ferrari #alpharomeo #sonyalpha #sony #sonyimagingambassadors #sonyimagingprosupport

Hasan Bratic (@hasanbratic) által megosztott bejegyzés,

Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas

Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó egyik szakember. Rick az istálló első szezonja óta az amerikai istállónál dolgozott, mint technikus.

Egyedüli magyarként indul a Formula Renault Európa-kupában Tóth László

Hazánk 19 éves autóversenyzőjével áll rajthoz az olasz Bhia Tech Racing csapata az európai formulaautós szériában - derült ki csütörtöki bejelentésükből. A bajnokság idén tíz helyszínt látogat meg, májusban az F1 betétsorozataként Monte-Carlóban is felvonul, szeptember utolsó hétvégéjén pedig a Hungaroringen állomásozik.

Tóth László gokartozással kezdte, majd különböző nemzeti Formula-4-es sorozatokban folytatta pályafutását. Tavaly az első alkalommal megrendezésre kerülő Autósport Játékokon hazánkat képviselte, és az F4-esek között egy negyedik és helyet szerzett a 19 fős mezőnyben. A pilóta karrierjét a Nicolas Todt által vezetett All Road Management egyengeti.

tothlaszlo1

Új pilótához került Vincze Ferenc bajnok autója

2020-ban Vizelli András, a ladás közönségkedvenc fogja vezetni Vincze Ferenc Skodáját, amivel a pilóta tavaly megnyerte a magyar bajnokságot. A gép Borsodnádasdon, a Mátéhegyi Ökopark rendezvényén pénteken testközelből is megtekinthető volt.

v12

v13

v11

Különleges gumikkal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli

A zandvoorti pálya egyedisége miatt új abroncsfelhozatallal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli. Az F1 gumiszállítója a pálya utolsó, döntött kanyarjára készül az új típusokkal, amelyek közül a C2-es, második legpuhább keveréket a csapatok már a jövő heti teszten kipróbálhatják. Drasztikus változásokra nem kell készülniük, a prototípus legfőbb jellemzője, hogy valamivel ellenállóbb a megszokott abroncsoktól.

Érdekesség, hogy csak az első kerekeken változtattak, és azokat is csak akkor fogják élesben használni, ha azt indokoltnak találják. Előbb felmérik a frissen leaszfaltozott pálya tulajdonságait, és megvárják a csapatok visszajelzéseit is, szóval ez elsősorban egy óvintézkedésnek számít.

pirellik-20191

Fotó: DPPI

 

Fél év lenne lemásolni a Mercedes trükkjét

Jelenleg nincs olyan istálló az F1 paddockjában, amelyet ne foglalkoztatna a Mercedes tegnap felfedezett megoldása, a DAS, amivel a pilóta menet közben tudja állítani a kerekek széttartását. Ilyenkor minden, valamire való mérnök fejében végigfut a gondolat, hogy ezt érdemes lehet lemásolni, ám a Racing Point technikai igazgatója szerint ehhez komoly erőforrások szükségesek. 

"Ez nem egyszerű. Még az olyan csapatoknak is, mint a Ferrari vagy a Red Bull, hat hónapba telne lemásolni. Az autó orrát, de talán még a karosszériát teljesen át kellene tervezni" - nyilatkozta Andy Green. Az tehát egyértelmű, hogy a megoldást jó ideig kizárólag a Mercedes fogja tudni használni, így most az a kérdés, mekkora előnyük származik belőle.

bottas-barcelona1

Fotó: DPPI