DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Új közös tartalékpilóta a Red Bullnál és Alpha Taurinál

A McLarent cserélte a Red Bullra és testvércsapatára a fiatal brazil, Sette Camara: már Ausztráliában jelen lesz, készen a beugrásra, ha úgy hozza a szükség.

A szezon előtti napokban is folyik a mozgolódás a tesztpilóták piacán. A McLaren tartalékversenyzője, Sergio Sette Camara maga jelentette be, hogy elhagyja a csapatot, ahol másfél éven át töltötte be pozícióját, annak ellenére, hogy szuperlicenszet csak a Formula-2 negyedik helyének megszerzése után kapott 2019 végén. A hírt a csapat is megerősítette a FormulaRapida.net-nek, arra hivatkozva, hogy nem akar a versenyző karrierlehetőségeinek útjába állni.

Sette Camara indoklása szerint azért nem maradt 2020-ban is a Formula-2-es mezőnyben, mert nem látja értelmét a folytatásnak – már akkor más opciókra utalt. Mindeközben tartalékosi ülést kapott a Formula-E-ben a Dragon istállónál, az IndyCarban pedig a Carlinnal hozzák szóba egy ideje részleges szezonra. Ezekből azt lehetett feltételezni, hogy a háromszoros F2-es győztes lemondott Formula-1-es reményeiről.



Nem így történt: hétfőn bebizonyosodott, hogy a még mindig csak 21 éves brazil egy kecsegtetőbb Formula-1-es pozícióért hagyta ott a McLarent. Néhány órával az első hír után a Red Bull és az Alpha Tauri bejelentette, hogy közös tartalékpilótaként igazolták le Sette Camarát.

A versenyző a pozíciót régóta betöltő Sebastian Buemi mellett kapja meg a tisztséget, és már Ausztráliától fogva jelen lesz a nagydíjakon, készen arra, hogy szükség esetén autóba üljön a két csapat valamelyikénél, amit friss szuperlicensze birtokában már valóban meg is tehet. Szimulátoros munka és a Red Bull bemutatóin való szereplés szintén a szerződés része.

A brazil visszatér a Red Bull családjába: a 2016-os szezonra az istálló juniorcsapatába válogatták, de a következő évben már nem tartották meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: