DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat
F1

Horner: Pokolian ijesztő volt saját motort építeni

A csapatnál töltött éveinek legnagyobb kihívásaként élte meg a Red Bull Powertrains létrejöttét az egykori főnök, és éppen ezért nagyon büszke rá, meddig jutott a projekt.

Max Verstappen révén immár a Red Bull is feliratkozott a 2026-os győztesek listájára, miután a holland a Bahreini és a Szingapúri Nagydíjat is megnyerte. A csapatnak ezek voltak az első győzelmei, amelyeket a Forddal partnerségben fejlesztett saját erőforrásukkal értek el, így természetesen az öröm hatványozott volt.

Az energiaitalosok egykori csapatfőnöke, Christian Horner már a bahreini-malajziai diadalt követően is gratulált, kiemelve, mekkora mérföldkő ez az istálló történetében, majd később az Autosportnak nyilatkozva is folytatta a dicsérő szavait, mesélve arról is, ő hogyan élte meg az ehhez vezető utat. „Számomra valószínűleg ez volt a legnagyobb kihívás a Red Bullnál töltött éveim alatt, mert a nulláról indultunk. Semmi alapunk nem volt, ez tényleg egy startup volt” – kezdte Horner.



„Ennek fényében hihetetlen volt látni azokat a mérföldköveket, amiket ez a motor a gyártást tekintve elért. Megépítettük a saját gyártási részlegünket, a szelepektől kezdve a hengereken át a motorblokkokig mindent mi készítettünk. Elképesztő volt az az elhivatottság, amit abba a projektbe belevittünk. Pokolian ijesztő is volt, mert semmi tapasztalatunk nem volt motorépítés terén, de az, hogy leszerződtettünk tehetséges embereket, és aztán támogattuk őket, esélyt adtunk nekik, életbevágóan fontosnak bizonyult.”

Hornert Verstappen sikerei láttán az az érzés fogta el, hogy személyesen az ő munkája is kifizetődött. „Nagyon nagy büszkeséggel töltött el, hogy az a motor már a tizenhatodik versenyén nyerni tudott, az első évében, és szerintem az összes többi ember is elképesztően büszke lehet magára. Nagyon könnyű alábecsülni, micsoda kihívás csupán vázlatokból felépíteni egy motort, a történelem legbonyolultabb motorszabályai alapján, és legyőzni csapatokat és gyártókat, akik jóval több tapasztalattal rendelkeznek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: