DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Hatalmas utolsó körös baleset és Penske-dupla Iowában (videó!)

Iowában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol két oválversennyel folytatódott a szezon. A szombati futamot Scott McLaughlin nyerte, aki először diadalmaskodott ilyen típusú pályán. A Penske pilótája a mclarenes Pato O’Wardot és saját csapattársát, Josef Newgardent előzte meg a célban. A versenyt számos baleset tarkította, közülük a bajnokság szempontjából a legjelentősebb, hogy a már előtte egy bokszutcai lefulladás miatt hátrébb eső éllovas, Alex Palou is hibázott a 175. körben: a spanyol „elfogadhatatlannak” nevezte az aznapi teljesítményét.

 

Vasárnap aztán második hellyel szépített Palou, aki így továbbra is vezeti az összetett pontversenyt. A győzelmet viszont a 22. rajthelyről induló Will Power húzta be – azaz a Penske duplázott Iowában –, ezzel karrierje 41. sikerét jegyezte az ausztrál, aki több mint öt év után nyert ismét oválpályán. A pódiumot a csapattárs McLaughlin tette teljessé.

A második verseny egyébként az utolsó körben egy hatalmas balesettel ért véget: Sting Ray Robb hátulról eltalálta Alexander Rossi lelassuló autóját, amitől a levegő emelkedett, míg mögöttük Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is megpörgött a baleset elkerülése miatt, és egymást és Rossit is begyűjtve a falnak csapódtak. Robbot kórházba is szállították az incidens után, de csapata, az A.J. Foyt Racing közlése szerint kora este már ki is engedték onnan.

Az F2-es szezon is körömlerágós volt, íme a tíz legjobb pillanat

2021 igazán eseménydús szezont hozott az autóversenyzés több szintjén is. Míg a királykategóriában Lewis Hamilton és Max Verstappen vívott végtelen csatát, addig a nevelőszériában is valódi versenyzés zajlott. A semmiből visszahozott dobogók, mesterien elkerült csattanások, hajsza a győzelemért – csokorban a top 10 momentum.

A videó a képre kattintva indul.

Így búcsúzott egymástól Hamilton és Bottas

A Mercedes közösségi oldalainak adminjairól eddig is tudtuk, hogy igen kreatívak, és most egy újabb ötletes poszttal álltak elő. Megörökítették a két jóbarát, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas búcsúját, mely a Halálos iramban stílusában zajlott (szerintük).

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Mi a különbség az F1 és a NASCAR között? Hallgassátok a pilótákat!

Újabb vicces jelenetsort eredményezett, amikor az F1 arra kérte pilótáit, hanghatással érzékeltessék, miben más a két kategória. Íme a legjobb megoldások.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Animáción az F1-es autók fejlődése

Brazíliára nem lehetne azt mondani, hogy idegen számára az autósport, hiszen sok kiválóságot köszönhet az országnak a királykategória. A brazil Formula-1-es közvetítéshez készített animációtól, mely az F1 technikai fejlődését mutatja be dióhéjban, azonban talán még érdekesebbé és szerethetőbbé válik a sport a nézők számára.

Hangolódjuk a Dakarra az előző verseny összefoglalójával!

Néhány nap múlva, január 1-jén rajtol a 2022-es Dakar Rali, előtte viszont idézzük fel videós formában, mi is történt az előző, idén januári kiírás során:

Covid-árvákat részesítettek élményautózásban a Szilveszter Ralin

Jótékonysággal kapcsolták össze a hagyományos év végi Szilveszter Ralit, aminek köszönhetően olyan fiatalok kóstolhattak bele az autósport világába, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az Euronews magyar nyelvű kiadásának tudósítása szerint jótékonysági rendezvény szervezői be is nevezték a 18 éven felülieket, így a Speedy Motorsport pilótái, Horváth Norbert és Szíjj Zsolt egy-egy körre ideiglenes navigátorokat kaptak. A kisebbeket egy kis gumiégetésre vitték el a versenyzők a környező utakon, aki viszont nem vágyott adrenalinra, annak pedig a csapat sátrában volt lehetősége dedikálással és egy raliszimulátor kipróbálására.

Ki nyerte volna a világbajnokságot, ha az időmérőn osztanak pontokat?

Így alakult volna a világbajnokság, ha a kvalifikáció első 10 helyezettjének osztanak pontokat – a Racing Statistics videója a teljes szezon alakulását végigköveti. Jól látható, hogy Verstappen a szezon harmadától fogva kis előnyben van, de év végi hajrájával Hamilton megelőzi őt, csupán 12 pontos különbséggel.   

Vegán babgulyást főz Kiss Norbi a rászorulóknak

Jótékonysági főzőversenyen vesz részt Kiss Norbi december 30-án Sarudon, az Élményfaluban, ahol vegán babgulyást készít a Macskaárvaház Alapítvány csapatával rászorulóknak. Részletek az eseményről a Facebookon.

Onboard felvételen, ahogy sötétben, karácsonyi fények között száguld a Mercedes

Korábban már írtunk róla, hogy Anthony Davidson néhány hete Silverstone-ban sötétedés után kapott lehetőséget arra, hogy a különböző fényekkel és lézerrel megvilágított pályára hajtson ki, ezzel pedig megnyissa a Lap of Lights nevű rendezvényt a Brit Nagydíj helyszínén. A varázslatos fénytúra január 3-ig tart, ahol a családok saját járművükkel járhatják körbe az ünnepi fényekkel és lézerrel „megvilágított” legendás pályát. A Mercedes most közzétette az onboard videót arról, ahogy Davidson ilyen körülmények között vezette végig a W10-es konstrukciójukat:

Ecclestone szerint a Mercedes bebiztosíthatta volna Hamilton vb-címét Bottas feláldozásával

Drámai és vitatott körülmények között dőlt el a 2021-es Formula-1-es világbajnoki cím sorsa Abu Dhabiban: a Nicholas Latifi balesete miatti SC-fázis után egy körre indított újra a futamot, a frissebb gumikon támadó Max Verstappen pedig megelőzte az addig vezető Lewis Hamiltont. A Mercedes kifogásolta, hogy nem a szabályoknak megfelelően indították újra a versenyt, ha ugyanis Michael Masiék követik az előírások betűjét, már nem maradt volna versenykör a biztonsági autó kihívása után.

Csakhogy lett volna egy trükk, amellyel a Mercedes maga is előidézhette volna ezt: ha a másik pilótájukat, Valtteri Bottast megkérik, hogy mondjuk a „motor megkímélése” céljából parkolja le az autóját valahol, hogy biztosan ne állhasson ki a safety car. Ezt a lehetőséget vetette fel a svájci Blick újságírója, Roger Benoit az F1 egykori urának, Bernie Ecclestone-nak, aki egyetért abban, hogy a Mercedes bizony elszalasztotta ezt a lehetőséget:

„Nagyon okos. Én is gondoltam erre, ideális megoldás lett volna arra, hogy biztosan bent maradjon a biztonsági autó és ne indítsák újra a futamot. Sokan idegesek lettek volna, de akkor nem változott volna a végeredmény” – fogalmazott Ecclestone. Érdekesség, hogy a rivális Red Bull éppen egy esetleges műszaki meghibásodástól és az amiatt elnyúló SC-fázistól tartva hívta ki Sergio Perezt a bokszba dobogós pozícióból a hajrában.

bottas-dppi-abudhabi

Őrült esős végjáték, drámai bajnokavatás, Rossi búcsúja – a MotoGP idei legjobb pillanatai

Top 5-ös válogatást készített a MotoGP a 2021-es idény legemlékezetesebb momentumaiból, amelyben szerepet kapott a győzelmi ínségét öt év után megszakító Jack Miller, a Sachsenringen több mint egy évtizede verhetetlen Marc Marquez, az esőben slick gumikon nyerő Brad Binder, a vb-cím sorsát eldöntő misanói forduló és Valentino Rossi visszavonulása is:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Monstre válogatás a 2021-es szezon legjobb rádiózásaiból

Raikkönen és az itatórendszer, Russell spái parádéja, Vettel humorzsákja, Hamilton kellemetlen WC-élménye és Verstappen világbajnoki örömujjongása – ez mind-mind szerepel az alábbi top 20-as összeállításban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:

radio-f1-video

Carlos Sainz teljesítménye kivételes volt az idén

A 2021-es szezon volt az első a spanyol pilóta karrierjében, melyet a Ferrarinál töltött, az olaszoktól kapott bizalmat pedig nagyszerű eredményekkel hálálta meg. Az F1 összegyűjtött pár érdekes statisztikát, melyből többek között az is kiderült, hogy Sainz idén minden versenyen célba ért, ennek köszönhetően ő teljesítette a legtöbb kört idén, tovább mindössze kétszer zárt a legjobb tízen kívül és zsinórban 15 versenyen szerzett pontot. Minden egyéb érdekességért érdemes átböngészni az alábbi posztot.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Alonso kedvenc idei pillanata Ocon futamgyőzelme

Az Alpine közösségi médiás felületére került ki egy rövid videó, amelyben Fernando Alonso beszélt szezonja három legjobb pillanatáról. A spanyol vérbeli csapatjátékosként nem saját dobogós helyezését említette első helyen, hanem a Magyar Nagydíjat, melyet Esteban Ocon nyert meg. A három emlékezetes pillanat:

1. Esteban Ocon győzelme. „Tudom, hogy nem én nyertem, de így is csodálatos pillanat volt a csapat számára. Mindenki nagyon örült, én pedig mindenkire rettentő büszke voltam.”

2. A dobogó Katarban. „Nagyon sokat vártam erre a dobogós helyre.”

3. Bahrein. „Az első futam nagyon érzelmes volt számomra, itt tértem vissza a sportba és ehhez a csapathoz.”

Egy Ferrarival ünnepelt Nico Rosberg

Nem akármilyen módját választott az ünneplésnek a 2016-os világbajnok. A németek korábbi F1-es pilótája továbbra is előszeretettel készít videókat Youtube-csatornájára, mely nemrég elérte az egymillió feliratkozót. Ennek örömére Rosberg egy igazán különleges projektet hozott össze, kölcsönkérte szomszédja autóját, egy Ferrari F40-est. A jármű vezetése már régóta fent volt a bakancslistáján, így nem aprózta el a dolgokat, a Földközi-tenger partján található szűk utakon hajtotta meg. A videó gyakorlatilag magáért beszél.

Rajongóival ünnepel a Ferrari

A tavalyi év után jelentőset fejlődött a Ferrari, miután idén a konstruktőri pontverseny harmadik helyén zártak. A maranellói istállónak rengeteg rajongója van, ezért úgy döntöttek, szeretnék velük együtt lezárni a 2021-es esztendőt. Az olaszok a Twitterre töltöttek fel egy felhívást, melyben fotókat várnak a szurkolóiktól a számukra legszebb pillanatok kapcsán, a legjobbakat pedig megosztják a későbbiek folyamán.

Bemutatkoznak az Aston Martin munkatársai

Különleges feladatra vállalkozott az Aston Martin.  Az istálló ugyanis december közepe óta naponta tölt fel fotókat azokról a munkatársairól, akiket eddig nem ismerhettek a rajongók, hiszen többnyire a háttérben dolgoznak. A képek alatt minden egyes embertől származik egy gondolat, melyek általában a munkájukhoz kapcsolódnak. A mai napon például a csapat vezető médiareferense, Joanne Revillt mutatták be, aki a poszthoz, az alábbit fűzte hozzá: „Nagyon szerencsés voltam, és sok lehetőséget kaptam az évek során, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.”

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aston Martin Cognizant F1 Team (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

Meglepő, melyik volt Raikkönen kedvenc motorja

A Formula-1-ben 2001 óta 19 szezont eltöltő finn versenyzett a 3 literes V10-esek, a 2,4 literes V8-asok és végül az 1,6 literes V6-os hibridek korszakában is. Arra a kérdésre, melyik motorformula volt a kedvence, talán a többséget meglepő választ adott:

„Az igazat megvallva szerettem a hibridet. Amikor bevezették, a Ferrari nem azon a szinten volt, ahol kellett volna lennie, emiatt a kezdetekkor a vezethetősége nem volt olyan jó, mint amihez hozzászoktunk. De mondjuk úgy, hogy a második évtől nagyon sokat fejlődött” – mondta a Beyond The Grid podcastban Raikkönen. „Őszinte leszek, szeretem őket, mert nem olyan hangosak: például egy teszten nincs az az őrült zaj, ezért halljuk egymást. Az elején kicsit furcsa volt, de az igazat megvallva jó vezetni őket” – beszélt a V6-os motorról Raikkönen, aki kedvenc versenyét és autóját is megnevezte.

„Ha eddig nem szeretted az F2-t, most fogod!” – avagy a nevelőszéria legjobb rádiózásai

A királykategóriát idén is hűséges társként végigkísérte többek között a Formula-2, amely nemcsak a pályán hozott emlékezetes jeleneteket, de a csapatrádión is. Ezeket szedte össze nekünk az F1 YouTube-csatornája.

A videó a képre kattintva indul.

Jótékonysági szervezethez csatlakozott Mazepin

Bár Nyikita Mazepinnek idén volt egy-két balhés ügye, az orosz újonc igyekezett bebizonyítani, hogy félreismerik őt. Hazai nagydíján például cerebrális parézisben szenvedő gyermekeknek indított gyűjtést. A Haas-pilóta jótékonykodása azonban nem korlátozódott az orosz hétvége idejére: Mazepin karácsonykor bejelentette, egy olyan, oroszországi jótékonysági szervezet igazgatótanácsának lett a tagja, amely beteg gyermekeket és családjaikat segíti. Ahogy a fiatal orosz fogalmazott, „az ünnepi időszak az, amikor az álmok valóra válnak. Én hiszek abban, hogy csodáknak nem csak évente egyszer kell történniük.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NIKITA (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés