DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Vettel is Alpine-t tesztelhet a Hungaroringen?

Sajtóhírek szerint a visszavonulását bejelentő négyszeres F1-es világbajnok is autóba ülhet a következő hetekben a mogyoródi pályán Nyck de Vries, Jack Doohan és Mick Schumacher mellett.

Mint arról mi is beszámoltunk néhány napja, felröppent, hogy még a soron következő Szingapúri Nagydíjat megelőzően a Hungaroringen tesztelheti az Alpine tavalyi Formula-1-es autóját Colton Herta. Bár az IndyCar-menő az AlphaTauri ülésére esélyes, amennyiben az FIA különengedélyt ad neki a szuperlicencpontok hiánya ellenére, a francia alakulat érdeke is, hogy az amerikai F1-es versenyzővé válhasson, hiszen a Red Bull ez esetben engedi csak át nekik Pierre Gaslyt, aki az első számú jelöltjük Fernando Alonso helyére.

A RacingNews365.com szaklap most azonban arról számolt be, hogy nem csak Hertát tesztelné a következő hetekben valamikor a Magyar Nagydíjnak otthont adó F1-es pályán az Alpine. A portál úgy tudja, még négy jelölt kaphat lehetőséget a 2023-as üléssel kapcsolatos „felmérés” céljából: a Formula-2-ben szereplő akadémistájuk, Jack Doohan, az utóbbi napokban az ülés másik fő várományosának tartott Nyck de Vries, a Haastól egyre nagyobb valószínűséggel távozó Mick Schumacher – és ami a legmeglepőbb: Sebastian Vettel.

vettel-f1-monza-dppi-2022



Vettel még július végén, épp a Magyar GP előtti csütörtökön jelentette be, hogy a 2022-es szezon végén visszavonul a Formula-1-től – éppen ez tette lehetővé Alonso átigazolását az Aston Martinhoz. A RacingNews365.com szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy az Alpine megpróbálja rávenni a németet, hogy halassza el a távozását, mivel szeretnék egy nagy névvel pótolni a kétszeres világbajnok spanyolt. Vettelt állítólag különösen kedveli a Renault elnök-vezérigazgatója, Luca de Meo, aki a négyszeres vb-győztes ferraris évei során a FIAT főnöke volt.

Bár elsőre valószínűtlennek tűnhet, hogy Vettel meggondolja magát, elvégre az utóbbi időben valóban egyre több dolog foglalkoztatta az F1-es kívül, kezdve a környezetvédelemmel, de a hétvégi Olasz Nagydíjon például már így reagált, amikor arról kérdezték, mit szólna, ha ajánlatot kapna a Formula-1-ben maradásra vagy oda való visszatérésre a későbbiekben bármilyen szerepkörben:

„Az idő majd eldönti, lesz-e bármi ilyen ajánlat vagy sem. Majd meglátom, hogyan érzem magam akkor. Nagyon örülök, hogy több időt tölthetek majd más dolgokkal és többször láthatom a gyerekeimet is. Aztán meglátjuk, nem fogok-e unatkozni három hónap vagy három év múlva” – fogalmazott a 35 éves pilóta.

FRISSÍTÉS: Néhány órával az eredeti cikk publikálása után a RacingNews365.com frissítette a saját értesüléseit: most már úgy tudja a lap, hogy bár szóba került Vettel neve a teszt kapcsán, nem fog Alpine-ba ülni a négyszeres világbajnok a Hungaroringen.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: