DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Óriásit csalódott Piastriban az Alpine-vezér

Talán jobb is, hogy külön utakra léptek: ezt a következtetést vonta le Laurent Rossi Oscar Piastri kapcsán. Minden szaván érződik, mennyire érzékenyen érintette az ausztrál pálfordulása.

Először nyilatkozott Oscar Piastri ügyéről a fiatal ausztrál pilótát övező botrány kitörése óta Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója. A francia vezető nyilatkozatán érződik: még mindig nem emésztette meg a márkát elhagyó, végül McLarennél kikötő akadémista esetét.

„Ez rettentően csalódást keltő volt. Rendkívül elkötelezettek és lojálisak voltunk az irányába, rengeteget fektettünk belé. Elkövettünk technikai jellegű jogi hibákat, amelyek nyitva hagyták az ajtót. Sosem gondoltunk volna, és talán nem voltunk elég szemfülesek emiatt, hogy aggódnunk kellene” – mondta a Formula1.com-nak Rossi. A vezető a jelenlegi élversenyzőket sorolta fel, akik hűségesek voltak az őket kinevelő istállókhoz.



„Amikor egy csapat egy versenyzőnek ennyit ad, az a szokás, hogy cserébe az a versenyző náluk fog vezetni. George Russell három évet eltöltött a Williamsnél, ami jó iskola bárkinek, azután visszatért nevelőcsapatához. Charles Leclerc-rel ugyanez történt az első évében, mielőtt a Ferrarihoz ment vissza, Max Verstappennel és Sebastian Vettellel úgyszintén. A lista hosszú. Az a megszokott, hogy egy versenyző visszamegy a csapathoz, amely ennyit invesztált belé. Ő maga is elismeri, hogy nem akart a Williamsnél versenyezni. A legfontosabb, hogy ezzel a magatartással nem értünk egyet, ilyet nem illik csinálni” – folytatta a vezérigazgató.

Az Alpine terve – a CRB-vizsgálat által nyilvánosságra került szerződéstervezet alapján – az volt, hogy Piastrit a következő két évre a Williamsnél helyezik el, és 2025-ben debütálhat az Alpine-nál, mivel a csapat még két évre tervezett Fernando Alonsóval. Rossi szemléltette, hogy a vállalat mennyit invesztált az F2-es bajnokba: Piastri idén fizetett tartalékpilóta volt és 5000 kilométer tesztelést szerveztek számára.

„Nem túlzok, ha azt mondom, különösen csalódottak vagyunk, mert arra számítottunk, hogy hű lesz ahhoz, amennyi pénzt és munkát belefektettünk. Mi is követtünk el hibákat, de úgy érezzük, kiálltunk az értékeink mellett, miközben ő arra használta ezt a lehetőséget, hogy máshol keresgéljen. Nem szükségszerűen ugyanazokat az értékeket valljuk, így talán jobb is, hogy külön utakra léptünk” – mondta Rossi, akiben érezhetően tüske maradt amiatt is, mert Piastri azt állította, az Alpine-nál nem érezte elég jól magát.

„Ha valaki elkezd mutogatni és arról beszél, nem érzett elég szeretetet, hát bocsánat, de tőlünk több szeretetet kapott, mint bármelyik másik csapat védence. És nem hátveregetésre gondolok, hanem arra a szeretetre, amire minden versenyző vágyik. Ha egy csapat ennyit megtesz a versenyzőért, akkor nem beszélhet arról, hogy nem volt szeretet. Sajnálom, de ez csak egy kifogás” – folytatta Laurent Rossi.

A továbbra is kiadó Alpine-ülés egyik esélyese az istálló Formula-2-ben győzelmeket szerző akadémistája, Jack Doohan lett. Vele kapcsolatban Rossi elmondta: valóban szerepel abban a névsorban, akik megkaphatják az Alonso távozásával felszabadult helyet, de a csapat elsődleges terve ugyanaz, mint Piastrival, egy vagy két évre egy kisebb csapatba helyezni tanulóidőszakra, mielőtt felléphet az Alpine-hoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: